Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

A keskenyebb út

Reggel Félálmában mintha a kapu csukódását hallotta volna. Karját a szomszéd ágy felé nyújtotta, tapogatózott, de már nem is volt szükséges végigmatatni az üres párnán, gyűrött paplanon, tudta, hogy Dénes elment. Karja mozdulatlan aléltsággal hevert a másik párnán, szeme lecsukva, mintha aludna. Teljesen éber volt. A zárt szemhéjak, a sima, szinte gyermekesnek ható homlok mögött keserű gondolatok kergetőztek. Elment, elment, pedig megkértem tegnap este, hogy ébresszen föl. Megígérte. Talán megfeledkezett róla, talán sajnált -korán felverni, de az is lehet, hogy jobban esett neki az egyedüllét. A szája megvonaglott. Dénes bezárkózott, nem tud olvasni benne, mint valamikor. A szeptember végi reggel bátortalan derengése még nem hatolt át a virágos függönyön, de a külvilág zajai már megtörték a szoba csendjét. Luci megismerte az öreg C=urgainé hangját. Az unokákat egzecíroztatja. Hé

+ év"^! ezelőtt, amikor idekerült a faluba, nagyon kom, ^snak találta a testes öregasszonyt, szinte egész nap lehetett a hangját hallani. Parancsolgatott az unokáknak, zsörtölődött az állatokkal, baromfival, Huszárral, a borjú nagyságú bozontos, fehér komondorral, amely adott esetben egyedül mert parancsainak ellenszegülni. De beszélt a nyírfa seprűhöz, amivel az udvart söpörgette, és megparancsolta a cseresznyefának, hogy ne próbáljon még virágot nyitni, mert éjszaka jön a fagy. Megrótta a fiatal postáslányt, ha úgy tűnt fel, hogy 'később jön, és azzal gyanúsította, hogy biztosan elpletykázza az időt kézbesítés közben. Ha a postás elment, akkor következett a nyugalmi időszak. Borcsa néni ugyanis szenvedélyes újságolvasó volt. Az első hetekben, mikor Dénes dolgozott, és ő magára 19* 291