Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

„Szívem, a levelet olvasás után azonnal semmisítsd meg. Átadójának, kérlek, adjál ötszáz pengőt, és abban az esetben, ha ... Összerezzentem. — Az a levéli csak anyukának szól. A rendreutasításra elpirultam, és elfutott a méreg. Hogy mer ez az ember... De a hangjában és a szemében volt valami, ami belém fojtotta a hetyke választ, egész illedelmesen csak annyit mondtam: -—De hiszen én a lánya vagyok. — Akkor is — mondta a férfi, és rám mosolygott. Lefegyverzett. Nem tehettem róla, vissza kellett mosolyognom. Anyu jött ki, !kezében egy közönséges kék borítékot tartott, s átnyújtotta a férfinak. Sejtettem, hogy az ötszáz pengő van benne. — Akkor hát ez rendben lenne. És mondja meg az uraiminak, hogy nagyon várjuk haza. Két nő, neim is kettő, hisz ez még csak gyerek — borzolt a hajamba —, a mai időkben olyan tanácstalan. — A levél — figyelmeztette az idegen az ablakpárkányán heverő cédulára. A következő pillanatban a kis ikockás papírlap fellobogott és elhamvadt a tűzben. Az idegen elköszönt, s mi ketten ott maradtunlk a 9ötétedő konyhában. Felkattantottam a villanykapcsolót, s a hirtelen szétáradó fényben a titokzatos vendég olyannak tűnt fel előttem, mintha csupán álmodtam volna. Hiába próbáltam anyut faggatni, azt mondta, ő sem tud többet, apunak most szüksége van pénzre a szanatóriumban, és ez az ember elviszi neki. A magyarázat eléggé hihető volt, csak azt nem értettem, miért kellett a levelet megsemmisíteni, mielőtt elolvashattam volna. Biztos voltam benne, hogy valami másról is szó volt. Sokszor jutott eszembe még az az ember, de ha anyunak említettem, mindjárt más tárgyra tért át. Szilveszter délelőttjén bejött a műterembe Kara csendőr, és én, szokásom szerint, siettem anyunak jelenteni a kun24