Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

nak. Elraktam a fehérneműt, s a friss, új holmik érintése ugyanolyan örömet szerzett, mint amikor a százasokat terítettem szét az asztalon legyező alakban. 'De ez az öröm nem járt szégyenérzettel. Nemegyszer megkért már Fankas is, hogy menjek el hozzájuk, nézzem át a közben befutott szakközlönyöket, és jelöljem ki azokat az írásokat, amelyek érdekesek lehetnek számukra. A régi munkatársak iközött pontosabban tudtam lemérni a változást, ami külsőmön végbement. Forgattak, sápítoztak, jé, mutasd magad, ez nem igaz, kicseréltek, s hasonló megjegyzéseket tettek. Eszembe jutott kötelezettségvállalásuk. Két tenyerem <közé fogtam Anesi szép fiatal arcát, és belemosolyogtam a szemébe. — Ti csodálkoztok? Hát nem nektek köszönhetem, hogy kirángattatok abból az apátiából, vagy mlnelk nevezzem, amiben nyakig elmerültem akkoriban? — Ugyan, Gabika, hisz az semmiség volt — és maguk sem akarták elhinni, hogy ez a változás nekik köszönhető, de ha én mondtam... Jóhiszemű, becsületes gyerekek voltak, és most, hogy nem látszottam annak az unalmas, szánalmas kis lénynek, azonnal rokonszenves lettem nekik. Mennyire .megértettem őket. De arról az örömről már nem beszélhettem velük, ami szintén ott várt rám a régi falak között. Észrevettem, mennyivel biztosabb kézzel válogatok a cikkek között, ,mint azelőtt. A petrolkémia nem volt számomra többé elvont fogalom, hanem valami, amivel ismerkedni kezdtem, és ami érdekelt. Persze nem kémiai szempontból, hiszen ilyen irányú szakképzettségem nem volt, de fogalmat alkottam már arról a sokoldalú munkáról, ami itt folyt, és kezdtem megismerni egyes problémákat. Ettől valahogy többnek éreztem magamat, megnőttem önmagam szemében. Akkoriban még távolról sem gondoltam arra, hogy ne érjem be ennyivel. Felix ültette el bennem a vágyat, próbáljak mások szemében is iipegnőni. Egy ízben, amikor visszamenteim a munlkahelyemre, a lányok kikísértek egész az udvarra. Megálltunk az árnyékban, és még traccsoltunk egy kicsit. Józsi meghallotta 212