Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

az összekötő ajtón át láttam, 'hogy Józsi ugyan (lefeküdt, de rniég ébren van, olvas. Bepólyáztam az ujjamat, de nem sikerült jő erősen megkötni, s mivel Józsi úgyis fent volt, bementem hát hozzá, megkértem, hogy segítsen. — Még sok a dolgod? — érdeklődött. — Rögtön végzek. Tíz perc múlva ágyban voltam, és Józsi lecsavarta a kislárnpát. Megfogta a kezemet, és megcsókolta a sötétben is világító fehér pólyás, sebesült ujjamat. Aztán feljebb. A nyakamat hátrafeszítettem. — Józsiikám, nem ... nem ... Holtfáradt vagyok. Ügy csúszott 'ki számon a hazugság, hogy észre sem vettem. De (nem Is voilt hazugság. Az ölelés gondolatára miere v őlmosságot éreztem minden tagomban. Józsi egy pillanatig mintha visszakozott volna a nem várt elhárítás első reakciójaként, de aztán, mit sem törődve ellenállásommal, birtokba vett. Passzivitásom felingerelte, és nem akart belenyugodni a fél győzelembe. Furcsa, rövid, kesernyés, görcsös gyönyört csiholt ki testemből. Utána úgy feküdtem, mintha összevertek vólna. Kivánszorogtam a fürdőszobába, és a zuhogó víz sugara fölött belenéztem a tükörbe. Kócos, fáradt, karikás szemű asszony nézett vissza rám. Vígasztalhatatlanul csúnya voltam. Ez az érzésem nem szűnt meg másnap sem. Hajnalban vihar volt, felhőszakadás, a díszítések, transzparensek ronggyá áztak, de minden tócsában .ott csillogott a nap, szinte túlságos volt a ragyogás. Az angolok iközül Felixen kívül még lkét technikus (jött •el a felvonulásra. A többiek már jó előre helyet foglaltak a Luxoriban, az ablakok mellett, ihogy minden látnivalót kényelmesen nézhessenek végig. Nem akadt solk magyaráznivalóm, az angolok láthatóan élvezték a dolgot. Közös ebédet beszélteik meg a városban, de Felix, akinek a kocsija ott állt a híd közelében, felajánlotta, hogy hazavisz. Az autóbuszoknál nagy vo'lt a tolongás, örültem, ihogy (kényelmesen hazajutok. — Hánykor lesz az ebéd? — kérdezte Felix. — Sosem ebédelünk egy előtt. 201