Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

adásul el is mondja. Egy angoltál ezt igazán nem vártam. — Mindig ilyen alapossággal boncolgatja a közelébe sodródott idegenek természetrajzát? —• Csak ha valamivel fölkeltik az érdeklődésemet. A húsnál már én is minden tartózkodás nélkül beszéltem. — Éin nem így ismerem magamat, de nem is fontos, hogy az önismeretem a megbízhatóbb-e, vagy a maga megállapítása, egyszerűen örömet érzek, jólesik, hogy ennyi gondolatot pazarolt rám. Rám nézett, rágyújtott egy cigarettára, fújta a füstöt, és én rettenetesen szerettem volna tudni, mit gondol. De hallgatott, és .akkor én ikezdtem beszélni, valami kényszerített rá. — Nem lehet csodálni, ha félszegnek látszottam. Amikor már együtt voltunk, aikkor vettem észre, hogy nem vagyok úgy öltözve, hogy ... Egy nőt az ilyesmi nagyon kellemetlenül érintheti. — Hogyne, ha azonkívül más nem ad neki önbizalmat. Itt most rátapintott valamire, amit nem szerettem volna felfedni előtte, mert ki mutogatja szívesen a sebeit, a púpjait? Csak később jöttem rá, hogy úgysem takargathatom őket, de akkor már nem is bántam. Az ebédnek is vége volt, felálltunk, bármennyire szívesen üldögéltem volna tovább. — Visszamegy még dolgozni? Az órámra néztem. — Csak éppen megnézem, mi újság. — Ne felejtse el, holnap számítok magára, de a mi irodánkban. Jön az a két úr ... konyak és szendvics azonban nem lesz — nevetett. Arra gondoltam, hogy Majerčíknak talán nem tetszik majd a sók tolmácsolás. Pillanatnyi habozás után megkértem Reidet, kérje meg írásban .a főnököt. Vállat vont. — Ha ragaszkodik hozzá... Nem örül a konverzációknak? Kitűnő alkalom, hogy a kiejtését csiszolja, tudását gyarapítsa. — Csúfondáros-kedvesen nevetett. 190