Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

pedig éppúgy vonatkozik a munkafegyelem, mint a mérnök úrra. Életemben még nem vágtam ki ilyen prédikációt, és magam is meglepődtem, de bántott ez előtt az idegen előtt az a hányaveti viselkedés és felelőtlenség, amiről a ml embereink tanúságot tettek. Láttam, hogy még megvolt bennük a hajlandóság a lázadozó imorgásra, ellenvélemények csattanós kifejtésére, de egy negyven .körüli, jó benyomást keltő mesterféle ember átvette a szót. — Nem volt eddig divatban, hogy kifogásolják, ha ittott szünetet tartunk, amikor éppen szükségét érezzük egy kis (lassításnak, hiszen a munkánkat elvégezzük, de hát majd tartjuk magunkat az angol szokásokhoz is, ha ez kell. Ne legyen ránk több panasz ... Na! — intett (fejével a többiek felé, hogy lássanak munkához. — Köszönöm — mondtam, mert úgy éreztem, meg kell köszönnöm a segítséget, de nem hederítettek ránk, munkához láttak, megszüntün'k létezni számukra. Dillworth rám nézett. — Mehetünk — mondtam. — Rendben van. — Dillworth megköszönte a tolmácsolást, és éppen el akartam búcsúzni, amikor felbulkkant egy szerelőruhás férfi. A krakkoló felé tartott. — Felix! — kiáltott rá Dillworth. A férfi megállt, kissé fölvetette a fejét. Dillworth intett néki, hogy jöjjön (közelebb. Lassan lépegetett felénk, mint akinek nincs nagyon ínyére a dolog. Vállpántos, olajzöld és olajfoltos szerelőnadrágjához fehér inget viselt, feltűrte az ujját, és elöl nem gombolta be. Elég kellemes április végi nap volt, de ezt mégis túlzásnak találtam. Bőre máris barna voilt, és ahogy fejét lehajtva maga elé nézett, láttam, hogy a szemöldöke között mély, merőleges ránc húzódik. Mentem volna már, de Dillworth megfogta a csuklómat. — Felix, (kérlek, kínáld meg a hölgyet egy kávéval, volt olyan szíves és lefáradt velem ide, hogy ráncba szedje az embereimet. — Ilyesvalamit mondott, mert amikor nem velem beszélt, és nem vigyázott 'külön az érthetőségre, bizony inkább csak kitaláltam, hogy imit .mond, semmint ér182