Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

az ő helyét. Hamar .rájöttem, hogy :a főnökséget tulajdon­képpen Suchý mérnök vette át, aki (ugyan a kőolaj ikisíő­nöke volt, de gyakran átnézett hozzánk a harmadik szobá­ból, ellenőrzött, utasításokat adott. Mi voltunk a „mazuto­soik". Tudtam azelőtt is, Ihogy .létezik ez az olajféleség, de semmi többet nem tudtam róla. Most aztán megismerked­tem vele közelebbről, amikor elvittek bemutatni a nagyfő­nöknek, a kereskedelmi osztály főnökének. Az egész !fal hosszában felsorakoztatott vitrinekben látni lehetett min­dent, amivel az üzem foglalkozik, amit gyártunk. Egy üve­gecskében ott volt a mazut is, a sűrű, í eket e folyadék, amelyből állítólag már semmit sem lehet nyerni, teljesen kimerített, fáradt olaj. Később többet is megtudtam róla. Érdekes volt közvetlen kapcsolatba kerülni mindazzal, ami számomra eddig csak e/Ivont fogalom volt. A nagy ablakos, világos emeleti szobában mintha kitágult volna a .világ. Ha lenéztem, az ablakból, a (főbejáratot láttam, ahol nap­közben is élénk volt a iforgalom. A hátsó ablak pedig az tizemre nyílott, és két emelet magasságból is át lehetett tekinteni a nagyságát, amiről eddig szintén csak elkép­zelésem volt, de a látvány most varázsos erővel hatott rám. Arra gondoltam, hogy éveik óta dolgoztam az üzem­ben anélkül, hogy a legkisebb közösséget is éreztem volna mindazzal, ami itt történik. Szaklapok, válogatás, fordítár sok, itt-ott egy angol levél — önálló, zárt kis viliág volt az, és most mintha bekerültem volna egy hatalmas, élő áram­körbe, ennek az 'óriási üzemnek a fő ütőerébe. Pedig egye­lőre nem csináltam semmit. Szinte kísérteties pontosság­gal (Ismétlődött mindaz, ami évekkel ezelőtt, amikor ide kerültem. Ültem az íróasztalnál, és kínosan éreztem ma­gam», mert nem volt semmi dolgom. Néha könyörületből Nellike adott valami ;gépelnivalőt, és nekem fogyott a tü­relmeim. Ideges lettem, otthon is kellett róla beszélnem, bár előre tudtam, imit mond Józsi: Mit panaszkodol, más azért van oda, mert a végkimerülésig gürcölnie kell. Egyszer az udvaron Lacónak öntöttem ki a szívem, és .bár nagyon rit­kán találkoztunk, még mindig megtaláltuk a régi közvet­len, pajtási hangot. Jó és megnyugtató volt Laoóval beszél­178

Next

/
Oldalképek
Tartalom