Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

gos fiam! Mosolyogtam. Talán nincs is mit sajnálom, iha megint valaki vagyok a házban. Kiugrottam az ágyból, be a kádba, aztán nagy kedvvel fogtam a rendcsináláshoz. Portörlés közben kezembe akadtak a kórházi papírok, amiket tegnap a gyümölcsöstál alá raktam a tálalón. Lehet, hogy Józsi kereste is, és nem találta, felébreszteni pedig nem akart emiatt. Hisz ami azt illeti, holnap is be lehet vinni, de inkább beviszem én még ma. Kedvet kaptam megnézni a lányokat, körülnézni, mi újság az osztályon, de ímeg okosnak is láttam, ha megmutatom magam így, ebben a rég nem élvezett jó hangulatban. Legalább, ha rám néznek, nem fogják elhinni, hogy én akartam ... azzal a gázzal. <Nem, azt inem szabad hinniük. Ha volna valami tisztességes ruhám, de szívesen felvenném most. El is határoztam, hogy betegszabadságom alatt majd végignézem a kirakatokat, és végre kiválasztok magamnak egyet-mást. Eleredt az eső. tAz ég vigasztalanul szürke volt. 'Ilyen napok után ,már nem tér vissza az őszi verőfény. Az esőcseppek kitartóan kopognak a háztetőkön, s a nyirkosság lassan a csontokat is átjárja. Ha pedig végre csillagos lesz az éjszaka, és reggel a tócsák tetején finom, törékeny jégréteg húzódik, valóságos megkönyebbülést jelent. Felöltöztem, s mikor elővettem az ernyőmet, látom, hogy rossz. Biztosan a gyerekek mesterkedtek vele. Az esőköpenyem pedig csúnya, szakadások vannak rajta. Igazán csak arra jó, hogy ilyen időben tejért vagy kenyérért szaladjak le benne. Megteszi persze az irodába is, de nem imost, amikor csak látogatóba megyek, és azt akarom, hogy vidámnak, életrevalónak lássanak, minél kedvezőbb benyomást tegyek. Forgattam, nézegettem a nyűtt köpenyt minden oldalról, de nem volt más választásom. Alig tettem néhány lépést, a szél oly váratlanul s oly gorombán támadt nekem, hogy majdnem egyensúly ómat vesztettem. így is beletántorodtaim egy tócsába, a harisnyám tele lett sáros-nedves foltokkal, s cudarul hidegített. Mégsem tudta kedvemet szegni, mert arra a belső melegtartalékra gondoltam, ami égett bennem, s amin nem vehetett erőt a csúf idő. 166