Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

Virsík kikérdezett, megnézegetett, lehúzta az .alsó szemhéjamat, felírt valami vitaminokat, megveregette az arcom — benyomásom szerint nem volt inagyon .elragadtatva —, behívott a következő hétre újabb vizsgálatra, kiállította a szokásos beteglapot, és hívta a következő pácienst. Egy percre bekukkantottam Józsihoz is. — Mi újság? — érdeklődött. — Jövő kedden kell nála jelentkeznem

1. Nem tudóim, miinek ez a vacakolás, hiszen imár most is teljesen jól érzem magam. — Hát ami azt illeti — méregetett —, nem látszik rajtad. Zöld vagy, csapzott... Elpirultam. Nagyon (bántott, hogy Józsi ilyennek lát és éppen most. — Ä, semmi — ütöttem el könnyedén a megjegyzést —, ennek a zöld (köpenynek a reflexe okozza. A viharos szél pedig minduntalan letépte a csuklyát a fejemről — simiítgattam hátra a homlokomba lógó nedves hajcsomóikat. íMi történt, hogy történt, arról mindenki tapintatosan hallgatott. Mielőtt beléptem a mi osztályunkra, az ajtó előtt levetettem a esőkabátomat, és a karomra dobtam. — Nini, a betegünk — üdvözölt Farkas barátságosain, otthagyta Ancsit, akinek diktált, és kezét nyújtva elém jött. A többiek is abbahagyták a munkát, és rám bámultak, miközben repült a szervusz, isten hozott. A szobáinknak volit egy bizonyos, semmiivei össze nem téveszthető szaga. Ez most erősen megcsapta az orromat. Ö, szimatoltam, -otthon vagyok. Jó érzés volt. Ha másképp történik, ezt a szagot nem érezném soha többé, mást sem, semmit. Rettenetes elgondolni is. Vajon a többiek is ismerik és szeretik ezt a papirosízű, könyvízű, egy kicsit iskolás szagot, ami a lányok illatszereivel, dohányfüsttel és az élő testekből áradó szagokkal keveredve beetle magát a szobák falába? — Nagyszerű! — mondta Marka. — Éppen azon tanakodtunk, melyik nap menjünk beteglátogatóba, te meg betoppansz. 167