Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

könyv, az újságokat is mindig odakészítette magának. Ez a gesztusa azt jelentette, (hogy most Igazán irám van elsősorban tekintettel. A villanyt is lekattintotta, csönd lett és sötét. Reméltem, hogy hamar sikerül elaludnom, de akkor halkan megkérdezte: — Meddig írt ki az orvos? Hasonlóan suttogva feleltem: — Nem írt iki, a kórházi papírokkal az üzemorvosnál (kell holnap jelentkeznem, majd ő ír iki, ameddig jónak látja. — Nem is kell személyesen menned,, én imajd elintézem, hiszen ott van a szomszéd szobában. Majd megkérem, nyújtsa él, amennyire lehet, mert mindentől függetlenül szükséged van a pihenésre. — Jó — egyeztem bele —, reggel majd odaadom a papírokat. Bal oldalamra fordultam, kényelmes helyzetet ikerestem, kezdtem félni, hogy mégsem megy majd olyan könnyen az elalvás. Eltökélten hunytam le a szemem. — Gigi... — (jött a hang a másik ágyból. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy úgy teszek, mintha aludnám, de aztán beláttam, hogy nincs értelme. — Tessék? — Te akkor délben kerestél engem telefonon, de a városban voltam. El is felejtették aznap megmondani, csak másnap említette a kolléga, te akkor már nem voltál itthon. Mikor meglátogattalak, nem akartalak ilyesmivel zaklatni. Mit akartál akkor? Ez a (kérdés elevenbe talált. — Akkor? — dadogtam. — Mikor? — Időt akartam nyerni. — Ja, igen, kerestelek valamelyik délelőtt, és mondták, hogy a városban vagy. Nem lehetett nagyon fontos a mondanivalóm, mert már nem emlékszem rá ... Talán a gyerekekkel kapcsolatban ... nem, igazán nem tudom már... Nem is csoda, hogy elfelejtettem — céloztam a történtekre, s ez ügyes fogás volt, mert ha valójában kételkedett is szavaim őszinteségében, ezt a mentséget el kellett fogadnia. Néhány percig csönd volt, de lén már tudtam, hogy a fél éjszaka beszélgetéssel telik el. Vártam, imikor szólal meg 164