Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

dulatai olyan artisztikusalk voltaik, annyi magabiztosság, férfias erő nyilvánult meg bennük, hogy annyi év után is megkapott. Ellentmondást láttam mozdulatai és viselkedése iközöítt. — Mondd csak, Józsi, Icával szakítottál már? — szegeztem neki a kérdést, amikor utolért. Láttam elképedését, még a lélegzete is elállt, váratLanab'bul semmi nem érhette volna. ,De hamar magához ítért. Arckifejezése megváltozott, árnyékos lett, mint olyankor, aimi<kor ne:m tudott kikerülni bizonyos kényelmetlen helyzeteket, amelyekbe mások kényszerítették. Összehúzott szemmel .nézett maga elé: — Szakítottam, vége. Aztán felém fordult, .nyílt tekintettel mélyedt a szemembe, és egészen más, meleg és kérő hangon mondta: — Egyszer ,majd .sor ikerül rá„ hogy erről is beszéljünk, Gigi, de most még ne (kívánd. Szavai megsebeztek, mert az ő sebzettségét hallottam belőlük kicsengeni, de talán még inkább fájt, hogy hazudott nekem. Nem cáfoltam rá: hiszen ma is együtt láttalak benneteket. Hallgatagon tartottunk hazafelé. Amint együtt voltunk a gyerekekkel, a feszélyezettség csaknem teljesen feloldódott. Józsi olyan könnyedén tudta változtatni hangulatait! A gyerekeket izgalomba hozta a rájuk váró élmények ecsetelésével, ez aztán még jobban belelovalta őt a játékba. Néztem a fiúk kipirult arcát, csillogó szemét. Kézmosás, öltözés, hangzottak Józsi vezényszavai, s a gyerekek versengve paríroztak. Mindegyikük boldog a maga módján, gondoltam. Ez elég kellene hogy legyen az én boldogságomhoz is. De valahogy kívül estem. Minden körön 'kívül estem, egyik sem zárt magába. Sem otthon, sem a munkahelyemen, sehol a világon. Elmentek. A lakásban csönd lett. Kimentem a (konyhába, feltettem a krumplit, zöldséget tisztítottam, böngésztem az előző napi újság apróhirdetései között, csak úgy, mindem cél nélkül, a fejem is megfájdult kissé, lehajtottam az asztalra. Mintha hallottam volna, ahogy a forrásban lévő víz kifut, és 157