Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

sisteregve válik gőzzé az égő gáz lángjainál. Takaréklángra 'kellett volna állítanom a gázt, de elernyesztett a szendergés. Álom előtti édes bódulat nyomta minden tagom. Aligha gondoltam arra, hogy a kifutó víz eloltja a gázt, de ha gondoltam Is, mindegy volt. Nem 'kerestem a halált, csak éppen nem is védekeztem ellene abban a rám törő, álmot vágyó állapotban, ami talán idegkimerültségem visszahatásaként 'kerített hatalmába. Nem akartam arra gondolni,, hogy rövidesen találkozom Józsival, a gyerekekkel, a kollégákkal, ismerősökkel... senkivel sem akartam találkozni. Pedig ezen előbb-utóbb túl kell esnem. Irtőzltam a magyarázgatásoktól, a gyengéd szemrehányásoktól és minden olyan jelenettől, ami elől minden valószínűség szerint aligha menekülhetek. Behunyt szemem mögött először formálódott ki a gondolat, hogy ha már így történt, milyen kár, hogy megint vissza Ikell mennem oda, ahonnan elhoztak. Ha valami mesebeli csoda úgy segítene haza, hogy hipphopp, semmi se történt, minden ott folytatódik, ahol abbamaradt, megfőzöm a vacsorát, és Józsi este beállít a gyerekekkel ... Ö, milyen kimondhatatlanul jó lenne... De ami közben történt, egyszerre teljesen más színt ad mindennek. A szívem gyöngén és rendetlenül vert. Becsuktam a iszemem, hátha ... Ilyen állapotban talán el is szállhat az ember a semmibe, ha nagyon erősen akar ... De én nem tudtam erősen akarni, más erők, akaratomtól független erők labdáztak velem, amelyek odabenn a bőröm alatt irányították a zsigerek, az idegrendszer, a vér áramlásának munkáját és gondolataimat, érzéseimet is. Aztán már csak feküdtem, gyengén, kiszolgáltatottan és érzéketlenül. /Ebből az állapotból egy bántó érzés mozdított ki. Kellemetlen fény hatolt át lehunyt szemhéjamon, önkéntelenül is hunyorítottam, és felnéztem. Gömbölyű burában erős villanyégő szórta rám ellenszenves, éles sugarait, de a követikező pillanatban egy fehér fityulás fej jótékonyan Iközénk hatolt. — Egy kis tejet hoztam vacsorára. 158