Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

magamat, mégis ettől függetlenül elhatalmasodott bennem egy veszedelmes életérzés. Kiszmet, nem tehetsz semmit, viselned kell, amit számodra a sors kiszabott. Bele kell nyugodni, hogy sehol nem lehetsz az első, lassan a gyerekeid szívében sem. Arra születtél, hogy szolgálj, szőnyeg legyél mások liába alatt, s lha már egyszer ez a hivatásod, teljesítsd tökéletesen. Hiába beszéltem magamhoz józanul, a sötétség, üresség egyre terjedt bennem és körülöttem. Hasznavehetetlen vágyóik minden téren, bebizonyosodott. Felkelni és kötelességet teljesíteni otthon, a munkában, mindennel és mindenkivel szemben, lefekvésig. Ennyi az életem. Másoké, sokaké, tudom, de az enyémből kiveszett az öröm, azok az olcsó és mégis drága, mégis nélkülözhetetlen apró örömök, amelyek olyanok, mint a szervezetben a vitamin. Nélküle elsorvad az életerő, vegetálás, nyomorult vegetálás létezik csak. A gyerekek, persze ... De már ennek a szónak sem volt olyan hatalma, mint azelőtt. Éreztem, süllyedek, süket közöny burkolt egyre vastagabban, egyre áthatolhatatlanabbul, sűrű, fojtogató, inehéz köd. Elveszett belőlem minden, mindenki, csak a megszokás, a vak, belém Idegződött megszokás éltetett és mozgatott. .Esténként, amíg álmatlanul 'feküdtem, néha az éjszakába nyúlóan, gondolataim körforgásában gyakran (tértem vissza ahhoz az időhöz, amikor anyutól elszakadtam, és itt egy egészen új életet kezdtem. Milyen íszép, sokat ígérő indulás volt. önállóság, lehetőségek... Nem jól gazdálkodtam vele? Hol hibáztam el? Ez a kérdés égetett, de inem találtam rá választ. Az első heteik az irodában, a jeges rémület, hogy sohasem tudok megbirkózni a feladattal, amit rám bízták, a gyomrom remegett, a testem beleizzadt a iküzdelembe, amíg hetek, hónapok múltával láttam, hogy túl vagyok a nehezén, megállom a helyemet. Igaz, egy kicsit fölülről néztek rám, mint olyanra, aki protekció nélkül sohasem juthatott volna ide. Sokáig talán nem is hitték él, hogy tartani tudom magamat, de később, amikor látták erőfeszítésemet,, első eredményeimet, megtűrték, bár maguk közé soha egészen be nem vettek. Harcoltam az elismerésért, tanultam, képeztem magam, letettem a vizsgáimat... Nem volt könnyű. 144