Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

véleményemet. Gyurika kérdez, rám függesztve nagy szemét, elgondolkodik, töri a fejét valamin, aztán ha új eredményre jutott, imlegint kérdez, aztán megint eltöpreng egy ideig a válaszom. Beszéltek hozzám, társalogtak velem, míg egyszerre észrevették, hogy nem veszek részt többé ely odaadón az életükben, fejlődő lelki, szellemi világuk problémáiban, mint addig. Egyre többször hallottam a íszemrehányást: „Anyu, te egyáltalán nem figyelsz!" Mentegetőztem, hogy sok a gondom, de ezt a kifogást meg ők nem ismerték el. Ha erőt vettem szétfutó, csüggesztő gondolataimon, és kényszerítettem magam a köztünk levő kapcsolat további fenntartására, gyermeki ösztönükkel akkor is megérezték, hogy csalok, hogy nem vagyok valóban az övék. „Olyan furcsa vagy, anyu ..." Kié, imié is voltam akkoriban? Megnevezhetetlen isötét erő vett birtokába. Apátiának, letargiának nevezzem? Eleinte imég igyekeztem meggyőzni magamat: hány asszonnyal előfordul az ilyesmi, azért nem dől össze a világ. Erre amlúgy is számíthattam volna. Csak vedd elő a tükröt — kéjelegtem öngyötrésemben —, van jogod hűséget követelni egy olyan férfitól, mimt Józsi? Nézzünk reálisan szembe a dolgokkal, ne valamiféle erkölcselméleti magaslatra emelkedve. És különben is — kapaszkodtam itt mindjárt mint mentőövbe Józsi szavaiba — megígérte, szakít azzal a nővel. Akkor sem kapom már vissza — vágtam; el rögtön a remény fonalát. Viszont mégiscsak inkább a miénk lesz. Meg kell tanulnom feledni is, nemcsak megbocsátani. Az életünk nyugodt, harmonikus lehet, megteremthetjük azt a családi légkört, amire a két gyereknek feltétlenül szüksége van. Igen, csakhogy Icán kívül más nők is vannak, s nagyon könnyen lehetséges, hogy egy idő után imásik követi őt. Nem fogom észrevenni, tettem fel erősen. A gyerekek, ők a fontosak. Le kell rázni magamról a boldogtalanságot, mint kutya rázza le magáról a vizet. Mitől is lennék olyan nagyon szerencsétlen? Nem történt semmi tragédia, semmi jóvátehetetlen, az eset eléggé mindennapi, másakkal is [megesik ós kibírják. így okoskodtam magamban, erősítgettem, biztatgattam 143