Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

Reggel, ébredezve már .megcsapott a borzalom, a rám nyitó új, sivár napok fénye, s menekültem volna lismét a rövid álom édes, semmiről sem tudásába, a puha, meleg, ölelő nemlétbe. [Nyöszörögve forgolódtam, s adtaim meg magamat az élet erőszakának. Mert mi változtathat azon, hogy fél hatkor ifell kell kelnem, leszaladni a tejért és zsemlékért? Magam rendbe hozása, ,a reggeli (készítése, apró házi munkák, a gyerekek ellátása, csupa olyan momentum, aminek rendjén csak egy valóságos földrengés változtathat talán, de olyan nem, mint a tegnapi, bárhogy .megingatta lábam alatt a talajt. Nehezemre esett a törődés,, a megbirkózás a sok kicsi feladattal, mégis örültem, hogy nincs ilyenkor reggel egy percnyi nyugvásom, mert mit is csinálnék akkor? Aztán pontosan megérkezem a munkába, és mivel nincs semmi a homlokomra írva, úgy megy imajd minden, mintha nem is történt volna semmi. Józsi is felkelt, váltottunk néhány elkerülhetetlen mondatot. Bár nem is így volt. Nem voltak a .mondatok elkerülhetetlenek, inkább csak olyan semmit jelentők, banálisak, mint például, volt-e már friss zsemle a tejesnél. Igen, hoztam nyolcat, legyen tízóraira is. iNem voltak elkerülhetetlenek ezek a mondatok, de Józsi beszélni akart. Puhatolózni, kialakítható-e közöttünk valamiféle jóindulatú semlegesség, egy (elviselhető légkör addig, amíg gyökeresein megoldjuk a kérdést. Én látszólag közömbösen feleltem a látszólag közömbösen feltett kérdésekre, nem túlságosan nyájasan, de nem is .barátságtalanul. További közeledést Józsi irányomban nem kockáztatott meg, de a gyerekekkel szemben szokatlanul íkedves ós gondos volt. — Igenis, Gyurika, neked érzékeny a mandulád, szvettert kell vinni, mert hűvös a reggel, épp most voltam kinn a balkonon. Mindent elkészítettél, Jojó? Nehogy megint Itthon hagyd az ellenőrző könyvet. Hányszor kértünk anyuval, hogy este rakd be a táskádba, amire másnap szükséged van! — Mielőtt elment, még egy-egy (koronát is a markukba nyomsott. Ügy tettem, mintha észre sem vettem volna. Az ajtóban egy pillanatra megállt. — Nem jössz? Nehezen jött ki a száján a kérdés. Együtt szoktunk járni, 141