Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

— Na, ülj le, majd szépen elmesélem. Az egészben úgyis ez a legérdekesebb lés legfontosabb. — Gigl, kérlek ... — Nem gondolod, hogy Inkább én kérdezhetnék tőled egyet-mást? De minek? Úgysem tudnál őszinte lenni, a lé­nyeget pedig tudom. iLáttam rajta, halálos biztonsággal tudtam, hogy már meg­találta azt a formát, amelybe öltöztetve az egész Ica-ügy jelentéktelen dologgá zsugorodik. Nagyon nyersen, nagyon -kiábrándultan hathattak őszinteségére vonatkozó szavaim, mert benne rekedt a hang, s meg vonagló arca elárulta, hogy letett erről a régebben még bevált s nem valami tiszteletre méltó harcmodorról. — Mit akarsz tudni? Kérdezz. Nem fogok hazudni. Hittem neki. Eddig még csak tartottam magam úgy-ahogy, de most összetörtem szerencsétlenségem súlya alatt, s elfo­gott a sírás. Józsi állt, és tehetetlenül, sötéten nézett maga elé. Nem akart vigasztalni. Attól tartott, nem hatna őszin­tén, s most ennek még a látszatát lis el akarta kerülni. — Miért csináltad, miért? — tettem fel hüppögve a kér­dést, amelyet előttem már annyi nő és férfi feltett. — És mondd, mióta? Amit megtudtam, sokkal jobban fájt, mint amennyire el­képzelhető volt. Az őszinteség néha túlságosan (kegyetlen. Józsi javára kell írnom, hogy olyan részleteket is feltárt előt­tem, amelyre magamtól sosem jövök rá. És kellett lis, hogy ismerjem ezeket, akartam! is ismerni, mert minél több adat volt a birtokomban, annál inkább fél tudtam mérni a csa­pást, ami rám szakadt. így tudtam meg, hogy tavaly nyáron a katonapajtás és a kártyás társaság szemenszedett hazugság volt. Tibortól azért ment el 'korábban, mert két napot kizá­rólag csak szerelmének akart szentelni. Az egyik közel eső kis nyaralóhelyen ünnepelték <szerelmük első virágzását. Józsi gálánssága mellett nem lehetett csodálni, hogy a szám­la hatszáz koronára rúgott. Eszembe jutott, milyen keser­vesen számoltam le neki ezt az összeget félretett pénzem­ből. Rettenetes este volt, s hogy ina mégis megbocsátással tu­137

Next

/
Oldalképek
Tartalom