Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

dok rá gondolni, csak Józsi őszinteségének tulajdonítható, annak, hogy láttam, ő is szenved az igazmondás súlya alatt. Ez annyira rokonszenves volt nála, annyira magasra érté­kelhető, hogy hatása alól inem tudtam magam' kivonni. Rettenetes este volt, mégis hajlandó lettem volna meg nem történtnek tekinteni, ha Józsi he nem vallja azt is, hogy szá­mára nem zárul le a dolog azzal, hogy megígéri, szakít Icá­val, s ezt meg lis tartja. Sajnos bármit csinál is, ezt az évet nem tudja csak úgy kitörölni az életéből. Egyszer sem mondta, hogy szereti Icát, ezt a szót kerülte, de én olyan világosan hallottam, mintha csak a fülembe trombitálta volna. Kínlódtunk mind a ketten, de ha már egy­szer benne voltunk, végére akartam járni, már amennyire ilyesmi lehetséges. — Józsi — kérleltem —, mondd, mi fűz hozzám ;még té­ged, mi tart itt, egyedül csak az adott helyzet? — Nem — tiltakozott rögtön —, ilyet nem iszabad hinned, Gigi, iés akármilyen furcsáinak találod is, ha mondom: sze­retlek, Gigi, igazán szeretlek, az életemet nem tudnám nél­küled elképzelni... Lecsuktam a szemem, arcomat tenyerembe temettem, és ezek után nagyon bátortalanul, nagyon halkan, de mégis meg mertem kockáztatni a kérdést: — Hát őt? Űt is (szereted? Viálasz nem jött, lassan felnéztem, Józsi szeme olyan volt, mint a szűkölő kutyáé. Eleget tudtam. — Én akkor, Józsi, én akkor... — Hozzám lépett, átölelt, mozdulata csupa szánalom, bocsánatkérés, gyengédség volt. — Én akkor semmit sem tehetek. Váljunk el, ha úgy akarod. Mégis tudnod kell, kit szeretsz jobban, kihez akarsz in­kább tartozni. — Ez nem vitás, >Gigi, hozzátok tartozom, de nem lehet annyira leegyszerűsíteni a dolgokat, hogy ez mlindent meg­old. Nem akarom, hogy szenvedj. Ezt szerettem) volna elke­rülni. Kérlek, adj nekem egy kis időt, inézd, egy év után vele sem lehet csak úgy ... nem az utcán szedtem !fel„ és ... — Hát nem mindegy — kellett mosolyognom kínomban —, hogy az utcán vagy egy kiránduláson? lEnnyire csak még­138

Next

/
Oldalképek
Tartalom