Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

— Valószínűleg ez volt az a gomb, amit délután hiába kerestél. Húsz-hariminc másodpercig tarthatott az egész. Józsi nem nyúlt a kulcsért, ellenben Ica kapta ki hirtelen mozdulattal a kezemből, hisztérikusan felsikoltott, s bevágta a szoba sarkába. — Csöndesen — intette csodálatra méltó gyakorlatiassággal Józsi. — Apa felébredhet, erre egyikünknek sincs szüksége. Furcsa, mi mindenre képes gondolni az ember ilyen pillanatokban. Örömet éreztem, hogy Józsinak sosem volt alkalma szegény apámat apának szólítani. A süket öregember tehát neki is csak röviden: apa. S hol tartózkodhatik, mikor a lánya ilyen kedves vendéget fogad? Egyetlen szobájuk van csak, ott nincs. Bizonyária a konyhába helyezték át a lakosztályát. Ica bement a szobába, és magára reteszelte az ajtót. Józsival egyedül maradtunk a keskeny folyosón. — Mit .fogsz most csinálni? — (kérdezte. Valóiban, mit is fogok csinálni? Erre eddig magam sem gondoltam. — Talán a leghelyesebb lenne — szóltam pillanatnyi mérlegelés után —, ha betartanád a szokott programot. Mintha mi sem történt volna. Búcsúzz el tőle — böktem fejemmel a szoba felé —, és gyere Ihaza. Józsi sem tudott jobbat kitalálni. Rövid habozás után halkan bekopogott, de válasz nem jött belülről. Megvonta vállát, magára rántotta ballonkabátját, s megindultunk kifelé. Az esti csöndben tisztán, élesen hallatszott cipőm kopogása. Józsiénak gumitalpa volt, csendesen, tolvaj módra lehetett benne surranni. Most talán azért is nesztelen, mert szégyelli magát. Hát Józsi? Ö vajon mit érez? Ezt igazán heihéz volt elképzelni. Felszálltunk az autóbuszra. Este volt, úgy, mint csaknem egy éve ilyenkor, amikor a bátyjáéktól, illetve abból a kártyás társaságból jött haza. Akkor .is zavaros, dúlt gondolatok birkóztak bennem. Mióta hazudik neked ez az ember? Hirtelen égető vágy fogott el, hogy mindent tudjak. Nem .mertem mégsem kérdezni, nem is tudtam, hogyan fogjak hozzá, 135