Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

gában is készséges igennel if elei a hívásra. Józsi ugyan (kinyitotta szemét egy pillanatra, aztán a száját is, és halk ásító, nyöszörgő hangot hallatva, mint aki nem tud magához térni, elvonta tőlem a kezét, körülményes forgolódások közben helyzetet változtatott, és tovább aludt. Mozdulatlanná dermedve feküdtem. Józsi egyenletesen lélegzett, mégis a nyakamat tettem volna rá, hogy ébren van. Mi ez? Miért alázott meg? Mit akar éreztetni velem? Hogy méltatlanul bántam vele? Ez lehetetlen, hiszen ha mind a ketten hibásak voltunk is, kétségkívül ő vétett súlyosabban. Reggel kutatva néztem a szemébe, de közömbös nyugalommal állta a pillantásom. Nem tudtam, mit gondoljak. További kísérleteket nem tettem a (közeledésre, annyira rettegtem, hogy megismétlődik a visszautasítás. így ez az egyszeri eset még nem bizonyított semmit. És különben is elfogott a dac. Kíváncsi voltam, meddig tartósítja ezt az állapo* tot. Egy nap elém tett az asztalra kétszáz koronát. — Törlesztés. Egy celofánba burkolt selyemharisnyát is átadott. — Kamat. Rám mosolygott, bűntudat, engesztelés és játékosság is volt a mosolyában. Ez a mosoly kísértésbe vitt, hogy megkérdezzem, miért nem ölel meg 'hetek óta. Amióta hazajött, egyszer sem. De nem szóltam. Ez a .mosoly azonban izgatott, reménységet táplált bennem: ez az éjszaka talán változást hoz. Megmostam a hajamat, s a tükörből láttam, hogy selymesen csillog. Igen, megcsináltatom már azt a tartóst. Kiválasztottam a hálóingemet, amit a legcsinosabbnak tartottam, és úgy rendeztem a dolgokat, hogy egyszerre kerüljünk ágyba. Józsi újságot vett elő. — Még olvasni fogsz? — kérdeztem csalódottan. — Igen — felelte lapzörgetés közben szórakozottan —, nem értem rá átnézni a lapokat. — Józsi... Egy ideig csendesen feiküdtem, úgy tűnt, hogy nagyon sokáig. — Hmí? 117