Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948

„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)

nek néhány hete kiadott állampolgársági dekrétuma az eddigi törvényhozás és rendeletalkotás szellemében, illetve azokat megszigorítva kollektíven megvonja a mai Csehszlovákia területén évszázadok óta honos polgárok állampolgárságát. Az állampolgársági dekrétum, akár a Szlovák Nemzeti Tanács vagyonelkobzásra vonatkozó rendelete, csak azokkal a magyarokkal kivételez, akik résztvettek a besztercebányai felkelésben, aktív antifasiszták voltak, avagy a német és magyar megszállás alatt üldözésben volt részük. Miután a szlovákiai magyarság a felkelés idején más államban élt (Magyarországon) és földrajzi helyzete (síkvidéki lakosokról van szó) a legkedvezőtlenebb volt a partizántevékenység kifejtése szempontjából, a rendelet a végrehajtási utasítás lati tudója szerint igen önkényes értelmezésnek adhat majd teret. Hogy a dekrétum nem biztosít jogokat a nem fasiszta, demokrata és lojális magyaroknak ab ovo, abban egy igen szomorú jövendő kontúrjait lehet feledni. A dekrétum elvileg igen kis lehetőségét engedélyezi ama magyarok ittmaradásának, akik csöndes, szorgalmas, apolitikus tagjai voltak az első köztársaságnak, jó katonák, korrekt adófizető, hű polgárok, s akiknek édeskevés részük volt az állam felbomlasztásában. A szlovák vagyonelkobzási rendelet - melynek végrehajtási utasítása még nem jelent meg - szintén csupán az antifasisztáknak, vagy az üldözötteknek kegyelmez, így a magyar tömegek - földművelők, földmunkások, kisemberek - százezreit a teljes vagyonbizonytalanságnak teszik ki. Ha meggondoljuk, hogy a vagyonelkobzás az ingatlanokon kívüli vagyonra is vonatkozik, az itteni magyarság zömét elvileg máris koldusnak kell tekintenünk. A tényleges elszegényedéshez jelentős mértékben hozzájárul az, hogy egyes vidékeken a magyarok a lakosságnak kiutalt fejadagoknak csupán felét kaphatják meg, előírt és természetesen a legelőnytelenebb időben vásárolhatnak, úgyhogy hónapok óta meglévő vagyontárgyaik eladásából tengetik életüket. A magyar vidékeken az UNRRA-szállítmányokból csupán a szlovák lakosság részesülhet. A magyarok jogai helyzetét mi sem jellemzi jobban, hogy a magyar nemzetiségűek nem kapják meg az állampolgársági megbízhatóságról szóló tanúsítványt akkor sem, ha elismert antifasiszták voltak. Községi funkciókat nem tölthetnek be, és még a kommunista pártban viselt tisztségeikről is le kell mondaniok, ha ragaszkodnak nemzetiségükhöz. A rájuk vonatkozó közigazgatási, jogi és ellátáspolitikai intézkedések nagy része nem tesz különbséget demokratikus, nem fasiszta, antifasiszta, vagy más magyar között, így tehát a kisebbség minden tagját egyforma erővel sújtja. E) A kulturális jogok megvonása a létharcnak ezen a legelemibb és legkritikusabb fokán szinte latba sem esik, annyira szekundér sérelemnek tűnik fel a többi mellett. A magyar kultúrintézményeket, könyvtárakat, művelődési egyesületeket, alapítványokat, sportköröket, társasegyesületeket, közművelődési szervezeteket a kormány megszüntette és vagyonukat kisajátította. Erre az eljárásra jellemző fényt vet az a szimbolikusnak mondható tény, hogy a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságot, melyet Masaryk Tamás alapított egymilliós különadományával, 83