Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948
„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)
s amelyet progresszív jellege miatt a Tiso-rendszer kormánybiztosi kezeléssel taktikusan megszüntetett, eddig nem adták vissza a múlt rendszerben üldözött demokratikus magyaroknak, csupán kormánybiztosát cserélték ki. A testület helységeit azóta más célra igénybe vették, úgyhogy visszaadására, úgy látszik, nem készülnek. A magyar iskolák az ország egész területén 1945 márciusában beszüntették működésüket, az óvodáktól kezdve a középiskolákig. Olyan városokban és falvakban sem működik magyar iskola, amelyek a legutolsó csehszlovák népszámlálás szerint is majdnem kizárólag magyar jellegűek és ahol azelőtt sohasem volt szlovák kisebbségi iskola. Az egyházpolitikai sérelmek között első helyen áll a magyar evangélikus egyház feloszlatása és vagyonának elkobzása. Az internálások következtében számtalan község maradt lelkipásztor nélkül. A katolikus és zsidó egyházak egy elvi rendelkezés szerint csak az államnyelvet használhatják egyházi szertartásaik alkalmával, amennyiben azok nem latin és héber nyelvűek. A szlovákiai magyar katolikus egyházak éléről 1945 szeptember végéig 47 róm. kat. plébánost utasítottak ki, holott ezek szlovák állampolgárok voltak. Ugyanígy történik a tanítókkal is. A magyar tanítók politikai igazolását fél éve húzzák-halasztják, ahol pedig az igazolásokat már megejtették, a tanítók zömét nem igazolták. Ennek az egyéni tragédiákon túl az a gyakorlati eredménye, hogy nincs tanító, így az iskola nem nyílhat meg. Egyház és iskola híján a lakosság, főleg a fiatalság, lezüllik. Különösen is fájó a magyar reformátusok helyzete Szlovákiában. Ennek az egyháznak ősi alkotmányát is sutba dobták. A törvényes államsegélyt és nyugdíjat csak a szlovák nemzetiségű papok kapják meg, és így van ez az evangélikus és római katolikus magyar lelkészekkel is. A kormány kimondott célja elszlovákosítani a magyar gyülekezeteket, ezért mindenütt erőszakolják a szlovák istentiszteleti nyelvet. Ha a magyarok a szlovák istentiszteleteket nem látogatják, ezt államellenességnek minősítik. Még az internált magyaroknak is csak szlovákul szabad istentiszteletet tartani. Pedig, hogy a református magyarok mennyire demokraták és a csehszlovák államhoz a fasizmus alatt is hűek voltak, kitűnik a pozsonyi magyar református egyház viselkedéséből. Ez az egyház 1940-ben, midőn a fasiszta kormány a pozsonyi csehtestvér egyházat megszüntette, ezeket kebelébe fogadta, a cseh nyelvű istentiszteleteket a magyar templomban lehetővé tette és öt éven át segítette őket. E pillanatban tehát a 850 000 főnyi magyarság a kulturális autonómiának még egy parányát sem mondhatja magáénak. Ha ezen a téren változás nem történik, Csehszlovákia kisebbségi vonatkozásban, európai viszonylatban is figyelemre méltó adatot ír be az emberi művelődés annaleseibe. A helyzetet itt az jellemzi, hogy a magyaroknak itt még egy vöröskeresztes bizottságot sem engedélyeznek. Időbelileg mindez összeesik a háború pusztításaitól és a megszállásoktól megviselt Magyarország demokratikus újjáépítésének legválságosabb szakaszával. Nem kétséges, hogyha az e télen néhol az éhhalál perspektívája előtt álló anyaországba a mene84
