Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948

„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)

tegnapi napon történt, hogy a most említett gazdaságban, amikor a cséplőgép künn a határban munkában volt, viszont a községben pálinkaosztás történt, a správcahelyettes a tanyára gabonazsákot szállító kis 16 éves szolgagyerekeknek 2 deci rumot adott, amitől úgy berúgott, hogy semmit sem akart tudni a világról, de a rábízott 130 gabonazsákról sem, ami pedig a mostani világban pótolhatatlan érték. Fentebb említettem, hogy az osztálykülönbség nemrégen Hodosban még ismeretlen fogalom volt. Ma a munkásosztályhoz tartozó správcák igyekeznek az emberek közötti válaszfalat megerősíteni. A szorgos nyári munkaidőben a 8 órai munkát szorgalmazzák. A részes munkásokat a túlóra díjazására ösztökélik. Hogy milyen felfogásban vannak, jellemző az, hogy az egyik správca megkérdezte, hogy a cséplőgép fűtője miért nem kér túlóradíjat azért, mert éjjel a szerelvényekre vigyáz, illetve a szerelvény közelében alszik. Maguk a szakmányosok is nevettek ezen a kijelentésen. Az előadottak kiegészítésére még felemlíte, hogy f. hó 20-án Nagyabonyból a gazdák jó részét beszállították a dunaszerdahelyi internálótáborba. Még 16-18 éves fiatalembereket is bevittek. Hodosból kb. 28-an vannak vizsgálati fogságban. Tehát az egész dunaszerdahelyi járásból innen szállítottak be legtöbbet. Vannak, akik már két hónapja vannak benn, vannak, akik két hete. Elképzelhető az aggodalom az internáltakért, és könnyen felmérhető a gond: az internáltak élelmezésének biztosítása. Az itteni szakszervezet vezetője szintén vizsgálati fogságban van: felesége az idejét azzal tölti, hogy a férjének és fiának naphosszat hordja a reggelit, ebédet és vacsorát. Pedig szegény napszámos a családfő, és régi kommunista. Ki tehet róla, hogy az idők szele és kényszere is a nyilasok közé sodorta? Alulírott még július utolsó napjaiban megkérdeztem a dunaszerdahelyi kommunista párt titkárát, hogy mi az oka annak, hogy annyi szlovák munkás jött Hodosba és most munka nélkül töltik az időt. Az a választ kaptam, hogy az 50 holdon felüli gazdák mind Hitler szekerét tolták, a szlovákok pedig a háború következtében hajléktalanok lettek és mint partizánok harcoltak, tehát illő dolog, hogy most a gazdagoknál hajlékot és munkájukért ellátást kapjanak. Hogy mi az igazság ebben a válaszban, én azt nem keresem. Csak jellemző az, hogy - amint előbb már megírtam arra a kijelentésre, hogy a hodosiak nem voltak fasiszták, hiszen a leventék is itthon vannak, a titkár úr azt a választ adta, hogy a leventék csak Pozsonyeperjesen maradtak idehaza az egész dunaszerdahelyi járásból. O jobban tudja a dolgot, mint alulírott, aki 24 éve már itt élek a híveim között. Augusztus hó 2-án felkerestem a járási komisszár urat, aki előtt feltártam a helyzetet és arra kértem, hogy pártatlan vizsgálatot vezessen le, állapíttassa meg, hogy ki a bűnös, de feltételezés alapján az amúgyis nehéz anyagi és erkölcsi helyzetet ne engedje súlyosbítani. A komisszár úr szívesen fogadott, és megígérte, hogy rendet fog teremteni és a lakosság megnyugvásán fog munkálkodni. Sajnos, azóta csak nehezbedtek a viszonyok. 75