Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948

„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)

nük magyar nemzetiségük volt. Emiatt kellett néha percek alatt pár kilogrammnyi csomaggal távozniok lakásukból, amit a hatóság lepecsételt. A berendezést néhány napon belül széthordták. Kiéleződött a magyarok üldözése Beneš elnök 1945. V. 9-i pozsonyi beszéde után, aki nyilvános manifesztáció keretében hangoztatta, hogy a csehek és a szlovákok a németekkel és magyarokkal ugyanazon állam keretén belül nem tudnak és nem is akarnak élni, és ezért el kell távozniok az országból. Ez az elnöki kijelentés, úgy látszott, hogy törvényes alapot ad a magyarok kiűzésének. Mindennek ellenére a mai napig sincs semmiféle törvényes intézkedés, mely a szlovák hatóságok magyarüldözésének alapja lehetne. Azonban Beneš elnök beszéde után a szlovák hivatalokban kifüggesztették, hogy a magyarok és németek ügyében tilos eljárni. Feloszlatták a magyar egyesületeket, vagyonukat elkobozták, bezárták a magyar iskolákat, s elrendelték, hogy a magyarul érettségizetteknek szlovák intézetben meg kell ismételniök a matúravizsgát. A magyarok bankbetétjeit lefoglalták, ingatlanaikra telekkönyvileg elidegenítési és megterhelési tilalmat jegyeznek be, és legújabban elveszik a magyar kereskedők üzleteit. Közben pedig állandóan folyik a magyarok összefogdosása és internálása. Részben a Duna másik oldalán fekvő, Petržalka (Ligetfalu) községben, részben a régi pozsonyi tölténygyárban helyezik el őket; az előbbi helyen kb. 5000, az utóbbin kb. 4000 magyar van, akiknek száma napról napra néhány százzal növekszik. Hogy a pozsonyi kb. 30 000 magyarból egyelőre csak ennyi van internálva, az annak tudható be, hogy legnagyobb részük bujkál, hol pozsonyi ismerősöknél, hol vidéken. Azonban ez a bujdosás is egyre nehezebbé válik, mivel a falvakban kidobolták, hogy ki-ki köteles visszatérni eredeti lakóhelyére, Pozsonyban pedig éjjelente katonák és partizánok lezárnak egyes háztömbökét, és behatolnak cseh, szlovák és zsidó egyének lakásaiba is, hogy nem rejtőzik-e ott magyar, és egy éjjel ugyanazon lakásba többször is visszatérnek. Az utcán magyarul beszélőket szidalmazzák, bántalmazzák és egyenesen az internálótáborba viszik. Régente voltak kivételezettek, újabban azonban ezeket nem ismerik el. Aki magyar, azt internálják. A két pozsonyi internálótáborban tarthatatlan állapot van és kívánatos volna, ha a Nemzetközi Vöröskereszt a Magyar Vöröskereszt bevonásával helyszíni szemlét tartana. Ligetfalun f. é. június 15-én kidobolták, hogy a falu lakói semmiféle élelmiszert ne merjenek az internáltaknak eladni, vagy tőlük bármit is megvásárolva őket pénzhezjuttatni. A község elöljárósága az internáltakat nem tekinti a falu lakóinak és nem gondoskodik élelmezésükről. Csak a Szlovák Vöröskereszt adat nekik reggel egy kis cukortalan feketekávét, délben híg levest. Négy hét alatt csak háromszor kaptak kenyeret. Egészségügyi szempontból is lehetetlen a helyzet. Orvos nem járhat ki hozzájuk, kezelésre pedig a városba nem lehet bejárni, mert nem adnak hídátlépési engedélyt. Bellus ligetfalusi szlovák csendőrparancsnok összetépi az internáltak régebbi orvosi igazolványait, és kijelenti, hogy ő határozza meg, ki a beteg, ki nem. Pl. egy 59