Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948
Függelék
te dr. Pethőt, hogy vállalja az összekötő szerepét a szervezet és Mindszenty bíboros közt. Amikor dr. Pethő ezzel a megbízatásával egyetértett, megismertette a kérdőív fogalmazványával, s ezen dr. Pethő kisebb javításokat eszközölt Mészáros átadta neki a memorandum tervezetét, s megkérte, hogy mindenről tájékoztassa Mindszenty bíborost, s ezt dr. Pethő meg is ígérte, 4. az 1947-es év folyamán dr. Pethő közvetítésével híreket és egyéb anyagokat küldött Mindszenty bíborosnak, egyebek közt főként a szlovákiai római katolikus püspöki kar által kiadott két pásztor le velet, a Törvények és rendeletek tárái és a Szlovák Nemzeti Tanács rendeleteinek tárát, melyeket dr. Arany szerzett meg Mindszenty bíboros számára, továbbá egy beszámolót a saját tapasztalatairól, melyeket Csehországban szerzett lelkipásztori tevékenysége során, hasonló beszámolót Csáji János duboveci plébános tapasztalatairól és a dr. Arany László által kidolgozott memorandumot, melyet dr. Arany a rozsnyói dr. Pobožný közvetítésével nyújtott be a róm. kat. püspöki karhoz; és ez alkalommal Mészáros dr. Pethőtől 7000,- Kčs-t vett át a szervezet támogatására, 5. amikor 1947 júliusában Restály Mihálytól megtudta, hogy Mindszenty bíboros azt kívánja, szerezzék meg és küldjék el neki a Csehszlovák Köztársaságban a felszabadulás óta kiadott Törvények és rendeletek tárát és a Szlovák Nemzeti Tanács rendeleteinek tárát, felkérte dr. Aranyt, hogy szerezze meg ezeket a törvénytárakat, és a dr. Arany által megszerzett törvénytárakat átadta dr. Pethőnek, hogy kézbesítse Mindszenty bíborosnak, 6. 1947 őszén dr. Arany Lászlóval együtt meglátogatta Csáji Jánost Dubovecen, és átadta neki az említett kérdőíveket, s felkérte azok feldolgozására. Ezenkívül elkérte dr. Csájitól a róm. kat. püspöki kar számára készített, a Csehországban végzett lelkipásztori munkája során szerzett tapasztalataira vonatkozó jelentésének magyar nyelvű fogalmazványát, hogy ezt a jelentést elküldhesse Mindszenty bíborosnak. Fi VIII. Restály Mihály: 1. a Hentz Zoltánnal folytatott előzetes megbeszélés után tagként belépett a CSMADNESZ elnevezésű szervezetbe, és 1947 májusában részt vett a szervezetnek a Szlovák Egyetem épületében, a magyar szeminárium helyiségében megtartott gyűlésén, melyet dr. Arany hívott össze. Ezen a gyűlésen, amelyen a nevezetten kívül Hentz Zoltán, Paksi László, Lipcsey Gyula, dr. Csilik István, Végh Kálmán, dr. Arany László és Koller Gyula is részt vett, jóváhagyták a Mindszenty bíborossal való kapcsolatot és a bíborosnak azt a kívánságát, hogy gyűjtsenek híreket Csehszlovákia nemzetiségi viszonyairól, és arról is beszéltek, hogy kérdőíveket adnak ki Mindszenty bíboros instrukciója alapján, ezeket lelkészek közvetítésével terjesztik, és a kitöltött kérdőíveket elküldik Mindszenty bíborosnak, és Restály 1947 májusában fel is kereste Mindszentyt Budapesten, és tájékoztatta az egész akcióról, 2. az 1947-es év folyamán átengedte komáromi lakását a szervezet tagjai gyűlése260