Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948

Függelék

inek céljára, s így az ő komáromi lakásában a szervezet két gyűlést tartott, ahogyan az a D.5. pontban fel van tüntetve, és magára vállalta, hogy kidolgozza a memoran­dum kulturális részének az egyházra vonatkozó szakaszát, 3. a dr. Arany László és Mészáros Gyula által összeállított kérdőíveket átadta Náday Kálmánnak, Bálinth Istvánnak, Dombi Ferencnek, Horony Andrásnak és Ci­gány Imrének, s ezeket megkérte, hogy a kérdőíveket töltsék ki, s egyúttal felvilágo­sította őket a kérdőív jelentőségéről. G/ IX. Vízváry László: 1. a Hajdú Lászlóval folytatott előzetes megbeszélés után 1946-ban tagként belé­pett a CSMADNÉSZ nevű illegális szervezete, 2. részt vett ennek a szervezetnek két gyűlésén, amelyeket Rozsnyón tartottak, mégpedig az elsőt dr. Csilik István lakásán, a másodikat az ő lakásán a C.5. pont alatt ismertetett programmal, 3. ajánló levelet írt Hajdú László számára Szakái István behyncei és Oremus And­rás Moldava n/Bodvou-i ev. ref. lelkészhez. H/X. Bokor Ferenc: 1. az 1945-47-es években, a második világháború befejeződése után, amikor a Szovjetunió győzelme eredményeként Délkelet-Európában a dolgozók tényleges képviselőinek döntő részvételével alakultak kormányok, azzal a szándékkal, hogy gátolja, bomlassza és lehetetlenné tegye a viszonyok konszolidálását Csehszlovákiá­ban, 1947. június 8-án illegálisan Magyarországra ment, s ott Esztergomban felke­reste Mindszenty József esztergomi bíboros érseket, Magyarország prímását, hogy tájékoztassa a szlovákiai nemzetiségi viszonyokról; ez alkalommal Mindszenty bí­boros megbízta őt azzal, hogy gyűjtsön adatokat bizonyos Szlovákiában foganatosí­tott adminisztrációs intézkedésekről, és felkérte, hogy a híreket küldje el neki Eszter­gomba, hogy ő bizonyos reakciós magyar politikusokkal együtt ezeket felhasznál­hassa Csehszlovákia népi demokratikus rendszere ellen, 2. Szlovákiába visszatérve az 1947-48-as években sorban felkereste dr. Kiššík Jánost, dr. Markwarth Gábort, dr. Győry Miksa Antalt, Hrabovszky Ferencet, Ko­vács Pált és Balázsi Dezsőt, s ezektől híreket tudakolt meg Mindszenty bíboros inst­rukciója szerint, 3. az 1947-48-as évek folyamán jelentést tett Mindszenty bíborosnak a Szlováki­ában foganatosított bizonyos adminisztrációs intézkedésekről, tehát I. Hentz Zoltán ad AJ 1-2., 4-6. szövetkezett más személlyel a köztársaság elleni bűncselekményre, s e célból közvetett érintkezésbe bocsátkozott idegen tényezőkkel, ad AJ 2., 4. olyan tényeket tudakolt meg, melyeket a kormány a köztársaság fon­tos érdekében titokban tart, hogy ő azokat egy idegen hatalomnak elárulja, s tettét azzal a szándékkal követte el, hogy kárt okozzon a köztársaságnak, / 261

Next

/
Oldalképek
Tartalom