Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - IX. "Nincs már szívem félelmére…" - 5. Tűnődés a temetőben

az időtartam később hónapokra, közeledve a mához pedig hat hétre szűkült. Belső, meghitt indítékok és külső kényszer — a falu „szája"— együttesen késztette a hozzátartozókat arra, hogy gyászuknak s halottjukra való emlékezésüknek később is tanújelét adják, hogy a halál évfordulójára verset harangoztassanak, hogy a megboldogult név- vagy születésnapján virágot, mindenszentekkor krizantémot, „gruspán"-bó\ (puszpángból) fonott, élő- vagy papírvirágokkal díszített „házi koszoró"-t vigyenek ki a sírhalomra, melyet különben kapálgatással, locsolgatással illett ugyancsak rendben tartani. 5. TŰNŐDÉS A TEMETŐBEN A halott fejéhez valaha — a múlt század végén ez volt még a gyakoribb — keményfából faragott, ügyes kezű faragóember által készített fejfát szúrtak le, amely formája — vastagsága vagy karcsúsága, egyszerűsége vagy díszesebb volta — s változatos csúcs j elei — nők esetében csillag, tulipán, konty; férfi esetében gomb, süveg — révén közölte a temetőbe látogatóval a sírban nyugvó korát, szegényebb vagy módosabb voltát és nemét. E díszes cirádákkal, vésetekkel, napszimbólumokkal ékesített fejfák a húszas-harmincas években még szép számmal álltak a sírkert „öreg temető"-nek nevezett részében; 1944—45 fordulójában azonban, dacoltak bár addig szívósan az idővel, világháborús harckocsik, tankok képében elérte: kidöntögette, földbe taposta őket a végzet... A megritkult kopjafaerdő tovább árválkodó néhány darabját egy-másfél évtized múltán a türelmes-szívós enyészet fordítgatta ki a földből, sorra szedve áldozatait. A valahai számtalan kopjafa közül, átkutatva a temető minden zegét-zugát, kettőt sikerült még e könyv születésének: idején fölfedeznem. Egyikük — elnagyolt, durvább faragás — bokrok rengetegében bújik meg; másikuk — finomabb munka, oldalra hajló két „szarv"-val — viszonylag jó állapotban dacol a viszontagságokkal ma is. Odahaza tartózkodván be-benézek a temetőbe, eltűnődöm rég besüppedt sírhalmai, frissebb — ismerős arcokat rejtő — 478