Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - IX. "Nincs már szívem félelmére…" - 5. Tűnődés a temetőben

földhányásai felett. Az Időt érzem itt: ama másfél század szűkszavú krónikáját, amióta (pontosan 1839-től) falum lakói e helyen térnek végső nyugovóra. Kovács Sebestyén József lelkész sírja előtt 1848—49 hősének tiszteleghetek; arrább, két cseh légionárius síremlékénél 1818—19 eseményforgataga zúdul rám ... Tűnődhetem az oly különböző, ám a halálban végül is közös nevezőre hozott sorsok közös nevezőre aligha hozható erkölcsi magatartásának értékén, a Történelemnek válaszul adott tetteik etikumán. Tűnődhetem, érzékenyen minden megkülönböztetettségre, a temető demokratikus rendjén: megférnek benne az évszázadok óta Őshonos reformátusok, s meg a múlt század derekától betelepült, azóta állandóan gyarapodó katolikusok, öngyilkosok sorát, vadházasságban élők sorát, kereszteletlen csecsemők sorát — a szertartás nélkül elföldelt megkülönböztetettek sorát — nem ismeri ez a sírkert. Katolikus vallású öngyilkost, tisztelve benne az embert, református lelkész temetett el itt a háború előtt. Akadt itt sírhely bárki számára, kit elejtett e földi létezés. Kit így, kit úgy: KELECSÉNYI GEIZÁNAK hívtak engemet, Míg az Ipoly nem oltá el éltemet. Bimbó valék virágim még nem fejledtek, Kinyílni az angyalok a mennybe vittek. * Mint az árnyék és a pára, Kimúltam az Űr szavára. SIPOS JÁNOS volt a nevem 42 éveket éltem a gyilkosok keze által multam ki e gyászvilágban. Gizgazok dzsungeléból, elvadult líciumbokrok tüskekarjaiból bontogatom ki a málladozó, galambszürke borfői sírköveket, fejtegetem — szöggel, krétával próbálván kihúzni a megcser479