Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó
Hazahív a harangszó - IX. "Nincs már szívem félelmére…" - 4. "Nincs már szívem félelmére…"
jószágnak — tehénnek, ökörnek, lónak — szintén búcsút kell vennie gazdájától. „Mikor a halottat vittik ki az udvarbó, aminő állat vót, azt kivezetik az országútra, hogy nizzén utána." A szertartás következő része: a temetési menet. Kötött és szigorú rendje volt ennek is, zárt hagyományrendszere. Miután a gyászoló gyülekezett kikanyarodott az utcára, megszólaltak a harangok, s zúgtak mindaddig, míg a koporsó el nem érte a temetőt. Hosszú falu Ipolypásztó: az Alvégből a Fölvégbe, a sírkertig, nagy utat kell megtenni. Szállt, szállt a harangszó, aláfestésként a zsoltárokhoz s a világibb jellegű (ám az egyház által is tolerált) énekekhez, melyek között akadt mindenféle halálesethez illő darab. Egy Karcagon kiadott, 1890-es halottaskönyv közismert zsoltárok: a „Tebenned bíztunk eleitől fogva...", a „Mint a szép híves patakra ..." dallamára olyan verseket tartalmaz, amelyek énekelhetők kisgyermek fölött, árva gyermek fölött, ifjú leány és hajadon fölött, anya és apa, özvegy és öreg fölött, hosszas betegségben elhunyt, sőt öngyilkos fölött is. E szövegeket a gyászmenet korántsem ismerte annyira, mint a templomi énekeket; ezért az „énekes ember" (a presbitérium köréből a vezérénekes), mielőtt a tömeg végigénekelte volna az első sort, kikiáltotta a másodikat; így araszoltak át a szövegen, egészen a záró sorig. A temetési menetben elfoglalt sorrendet szintén a hagyomány alakította ki. Az élen a lelkész haladt, a kántortanító s a presbiter kíséretében. Utánuk az „emberek" hada, beleértve a távolabbi férfi hozzátartozókat is. A koporsót, vállra emelve a Szent Mihály lovát — halottaskocsit nem használtak —, négy férfi vitte. Ha elfáradtak, újabb négy váltotta fel őket. Felnőtt halottat, nemére való tekintet nélkül, mindig férfiak vittek ki a temetőbe; csecsemőt leányok, nagyobbacska gyermeket serdülők. Hajadon koporsóját vegyesen szállították legények (szalagosan, mint a lakodalomba hívogató „duruzsbák") s a terhet jelképesen vállaló, patyolatfehérbe öltözötten lagzis menetet szimbolizáló leányok, akiknek egy csoportja a lelkész és a koporsó közé is beékelődött. A koporsóvivők után az elhunyt legközelebbi hozzátartozói haladtak; végül a temetés résztvevői, akiknek száma évtizedekkel 476
