Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó
Hazahív a harangszó - IX. "Nincs már szívem félelmére…" - 4. "Nincs már szívem félelmére…"
ezelőtt, amikor a falu népe szinte egyetlen nagy család volt, több százra is rúgott. Miután a menet eléri a temetőt, elhallgatnak a harangok, s a lelkész elvégzi a halotti szertartás záró szakaszát, szólva az elhunytról, az e világi véges emberi létezésről, az isteni megvigasztaltatásról. Ezt követően zsoltárok hangja közben munkához látnak a sírásók: köteleken leeresztik (kriptába beviszik) a koporsót, s kapát, lapátot ragadva elkezdik „behúzni" a sírgödröt, melybe a hozzátartozók rögöt vetnek, hogy a távozó emlékét „könnyebben éfelejtsík". Duhognak, duhognak a rögök a koporsódeszkákon, előbb dübörög, majd — földet érvén immár — szelídül hangja a hantnak; telik a gödör, növekszik a sírdomb. El, minden elvégeztetett. A sír behúzásakor előbb a lelkész távozik, majd kopik a tömeg is, indul ki-ki a dolgára. Utolsóként, gyakran hosszabb idő után, egynéhány zsoltárt elénekelve még a frissen hányt sírdomb fölött, a gyászoló család távozik a végső nyughelyről: a temetőből ... A gyászszertartást követően a sírásók, halottvivők, legközelebbi helyi és vidéki rokonok részére halotti tort tartottak. Díszessége, a meghívottak száma az elhunyt kedvességétől s még inkább a hozzátartozók anyagi helyzetétől függött; kései ebéd vagy korai vacsora erejéig azonban általában mindenki megülte a halott torát, melyen marhahús- vagy tyúklevest, baromfipörköltet, rántott húst szolgáltak fel. Pálinka, bor került az önellátó paraszti háztartásból. Csendesen, illedelmesen esznek, isznak, beszélgetnek a torozók, emlékeznek szegény megboldogultról, akinek egyébként a torban nem volt szokás teríteni. Nem hagytak számára jelképes üres helyet az asztalfőn, nem fordították lefelé a tányérját sem. „Ilyesmire az ősök idejibő se emlíkszék" — mondta egyik idős adatközlőm. Falum református lakosságának körében a visszajáró halott képzete aktív formában nem élt. Hallomásból ismerték ugyan e hiedelmet, a kísértő halott képzetét azonban, kifejező szavaikkal élve, „félrebillent gondolat"-nak tartották. Halottjuk emlékét a hozzátartozók nemcsak a torral, hanem az illő gyászidővel is megtisztelték. Az asszonyok, ha közeli elhunytat gyászoltak, kerek esztendeig jártak feketében. Ez 477
