Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó
Hazahív a harangszó - IX. "Nincs már szívem félelmére…" - 4. "Nincs már szívem félelmére…"
e munka vállalása a megboldogult iránti tiszteletadásnak — a rokonság köréből kerültek ki; sógornak, unokatestvérnek, komának jutott a végső nyughely elkészítésének feladata. Az ipolypásztóiak, a halálban is jelezve a vérségi kapcsolatot, a nagycsalád összetartó erejét, szerettek a hozzátartozók közelébe vagy pedig közvetlenül melléjük temetkezni. Hogy a régi sírra ne kelljen ráásni, s elkerüljék a csontok megbolygatását, századunk elejétől egyre gyakoribbá vált a temetőben a tágas családi sírbolt. Kezdetben csak pinceszerű üreget ástak; a későbbi kripták falait azonban már téglával rakatták ki, vagy pedig betonból készítették. A kripta fölé nagyobbfajta sírkő került, melyet kovácsoltvas kerítés, díszes „sarampó" fog négyszögbe. A halottbúcsúztató megrendelése nagy körültekintést igényelt, hiszen ha a gyászfelek a temetésnek megadták a módját, a lelkésznek az elhunyt egész életútját át kellett tekintenie, gondosan ügyelve arra, hogy a búcsúztatóban név szerint megnevezett személyek és a megboldogult közti kapcsolatot, emberi viszonyt kellőképpen jellemezze. Kik voltak a búcsúzkodók? Szülők (ha éltek), házastárs, gyermekek koruk szerint, nagyszülők (ha éltek), unokatestvérek, sógorok, komák s az egész rokonság, esetleg még a szomszédok s a jó cimborák is. Néhány Ipoly—Garam közi református faluban a verses búcsúztató is dívott; előregyártott formulákból állt, mint a lakodalmi rigmusok, szövegét alkalomtól, rendeltetéstől függően változtatni lehetett. Ipolypásztón ugyan a puritánabb prózaforma járta; ám megkomponálása így is különleges odafigyelést kívánt, hiszen ha netán valaki, akinek a neve a közvélemény szerint el kellett volna, hogy hangozzék, kimaradt belőle, nemritkán úgy szívére vette a dolgot, hogy harag, örök harag is támadhatott belőle. 4. „NINCS MÁR SZIVEM FÉLELMÉRE .. A negyvennyolc órányi felravatalozást, mivel a kiterített a családi házban feküdt, melegebb időkben már csak egészségügyi okokból sem tartották be, ezért aztán a temetési szertartásra rendszerint már a virrasztó utáni napon sor 474
