Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - II. Villa Pazuth- Oppidum paztoh (1000-1541) - 2. Tatárok és "vad úri tatárok" (1241- 1321)

fogással, mely szerint a rabszolga csupán dolog, vagyontárgy, „amit" ura kénye-kedve szerint büntethet s ölhet meg. Gazdasági kiszolgáltatottságuk sem volt oly mérvű, mint a római kor rabszolgáié. A különbséget érzékeltetendő, ezért is használtam megnevezésükre — Györffy Györgynek, a kor neves szakértőjének nyomán — hol az ín, hol meg a korai magyar feudalizmus sajátosságaihoz igazított „rab" szolga, illetve „rab" cseléd kifejezéseket. Eltérően a rabszolgáktól, e szolgálónépek, mint az idézett törvények egyikéből láttuk, gabonaterményük bizonyos hányadát mégiscsak megtarthatták maguknak. Egyéb terményeiket, mint erről Kálmán király rendelkezett, kimondva a „rab" szolgák terménytized alóli mentességét, teljes egészében maguknak tarthatták meg egy kisebb összegű, háromdénárnyi váltságpénz ellenében. A gazdasági fejlődés, igyekezvén érdekeltté tenni a „rab" cselédeket a termelésben, az 1100-as évek folyamán végleg földhöz juttatta, ekével, igaerővel látta el őket. Alkalmuk nyílott tehát önálló gazdálkodás megteremtésére. Ennek fejében uruk földjét is művelték. A robot, mivel a feltört határterület viszonylag kicsi volt, nem nehezedett még rájuk oly súlyos teherként, mint a későbbi századok jobbágyaira. A hajdani „rab" szolgák ivadékai fölemelkedtek a szabad jogállású földműves rétegbe, az „igazi", a telkes jobbágyságba, melynek majd további, hosszú századokra nyúló szervezetét főbb vonalaiban az 1200-as évek derekától kezdi alakítani az idő. 2. TATÁROK ÉS „VAD ÜRI TATÁROK" (1241—1321) A most tárgyalandó, nyolc évtizedet felölelő korszaknak voltak nyilván hosszúra nyúlt, békés, nyugalmas esztendői. Ezekről azonban (lám, inkább a fájdalom vésődik mélyebben az emlékezetbe, mint a szürke hétköznapok!) nemigen maradt fönn adat. A történelem tényei, az oklevelek, a népi emlékezet inkább a rosszat őrizték meg: az 1241-es tatárjárást, majd pedig, a XIII. század végétől kezdődően, az Ady által „vad, úri tatárok" névvel illetett tartományuraknak, köztük a hírhedt Csák Máténak vidékünket s annak jobbágy népét is érintő garázdaságait. 42