Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - IV. "Gólya, gólya vaslapát…" - 1. "Gólya, gólya vaslapát, hozzál nekünk kisbabát!"

Szabó Vilma lement a kiskertbe, lefeküdt a diófa tövébe. — Kelj fel, Vilma, meglát itt valaki! — Nem kelek én, nem jár erre senki! Szabó Vilmát zsandárok elfogták, nagyságos bírák elé állítják. — Mondd meg, Vilma, mondd igaz lelkedre, Hová tetted három gyermekedet! — Egyiket a diófa tövébe, másikat a tónak fenekére. Harmadiknak most lettem gyilkosa, jaj istenem, szeretőm az oka. Szabó Vilmát két zsandár kíséri, szeretője az ablakon nézi. — Ne nézd, babám, gyászos életemet, mind teérted szenvedem ezeket. A magzatot, mivel a szülőknek „az isten adja", illik megtartani. E vallásos motivációhoz a józan paraszti ész érvei társultak még. Hiszen a házasságkötés egyik legfőbb céljának azt tartotta az új pár, hogy legyenek gyermekei. Sok ne — mentsen tőle isten! —, ám kettő-három vagy legalább egy mindenképpen. Szemléletük szerint a gyermek összetartója a családnak, lánca a házasságnak, záloga jövőjének: benne és általa marad fönn a családnév (emiatt, főleg az első szüléskor, „gyerekét", vagyis fiút kívántak), reá száll egyszer, a gonddal nevelt utódra, a verítékkel öntözött föld, a birtok, ö lesz majd, múltán az időknek, gyámolító j a, eltartója az idős szülőknek. Hogy mily fontosnak tartották a gyermekáldást, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már a lakodalom szokásanyagában szerepelnek olyan mozzanatok — vödörfelrúgás, küszöbre fektetett kisgyermek átlépése —, melyek a menyasszonyt a rá váró anyai szerepre: a megtermékenyülésre, a könnyű és sikeres szülésre igyekeznek felkészíteni. A gyermek világra hozatala olyan feladata a fiatalasszonynak, amelynek — ha csak nem akarja, hogy vénasszonyok sutyo333