Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - III. Asszonymunkák - 4. Kendermunka

vászon kínálta magát. Nem ment kárba még a durva kóc sem; madzagot, kötelet sodortak belőle a család férfitagjai. Helye és szerepe volt tehát a kendernek a parasztcsalád életében; termesztettek is belőle a mellékföldnek tartott — jó talajú, mélyebb fekvésű — földeken annyit, amennyit a család asszonyai, nagylányai a tél folyamán fel bírtak dolgozni. A fonás, a szövés és az e műveleteket megelőző egyéb feldolgozási munkák az asszonyok feladatai közé tartoztak. Férfimunkának a kenderrel kapcsolatban kizárólag a vetés számított, melyet hagyományosan a Zsófia körüli napokra időzítettek. Lassan, egyenletesen, megfontoltan lépkedett végig a kenderföldön a parasztember; nyakában, bal hónalja alatt átvéve, vetőabrosz (különben ez is házivászonból készült), amelyből gondosan terítette szét maga előtt a vetőmagot, ujjai között szétszitálva azt, hogy ne csomósán, hanem egyenletesen keljen a kender. Előfeltétele volt a gondos vetés annak, hogy sűrű növésű, magas, tehát szép vékony legyen a kenderszál. A vetés után bepergették, két ujj közül eresztve a magot, a barázdaszéleket is, majd pedig elboronálták a földet. Beszélni — mivel azt tartották, hogy „a szótalanó vetett kendermag hoz hosszú száló termést" — a munka befej eztéig senkinek nem volt szabad. „Virágos, de nem magvas, magvas, de nem virágzik. Mi az?" — így szólt Ipolypásztón az egyik, a paraszti munka titkaival összefüggő találós kérdés, amelyre a válasz ez volt: Kender. Kétféle lett ugyanis, mire jól megnyurgult, a kikelt növény: vagy magvas, vagy pedig virágos. A két fajtát különböző időpontokban kellett kiszedni a földből, válogatva a kenderszálak között. Gyökerestül szakították — „nyőtték" — ki a kendert, aratás után, amikorra a virágos zöld kender, mivel a töve „megszakadt", sárgába kezdett áthajlani már. „Járkányi abba a nagy, sűrő kendérbe — hugy az micsoda munka vót! Nehezen szakadt a töve, keminy vót a főd. Bóklásztunk a kendérerdőbe, egyenkint válogatva ki a virágos szálakot a magvasak köző. Amennyi szál a markunkba fért, az vót egy »csomó*. Ezt kenderszálval átkötöttük, kidobtuk a főd szélire. Tizenöt csomó tett ki egy »kivét«. Vót esztendő, hogy száz kivét is szekerre raktunk." A virágos kendert a „nyövés" után rögtön hazaszállították; a magvasat viszont, melyet csak ősszel 323