Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó
Hazahív a harangszó - III. Asszonymunkák - 4. Kendermunka
szaggattak ki a földből, miután a magja beérett már, egy ideig még a kenderföldeken szárították. Mintha csak keresztszemes mintákkal hímezte volna ki valami istenség a föld abroszát — úgy mutattak felülnézetből az őszi kenderföldek. „Cserěpcsik"-ba rakott, X-szerűen egymásra fektetett kévesorok rajzolták ki a föld hosszán a „mintát", amelynek célja persze korántsem valamiféle díszítés volt, hanem az, hogy a leleményesen kigondolt cserepcsikban a kévéket úgy fektessék részint a talajra, részint meg egymásra, hogy a kender bugája, benne az értékes maggal, ne a földön, hanem az adott kéve alatt levő másik kévén feküdjön. Elmaradhatatlan része volt a cserepcsikos őszi kenderföldeknek a rossz gúnyájú, rossz kalapú madárriogató eszköz is, mint tanúsítja ezt az alábbi szóláshasonlat: „Áll, mint kenderben a madárijesztő". A megszáradt kendert hazavitték, ponyvára fektették, s cséppel, mosófával kicsépelték a magját. Mások, csomónként fogva marokra a kenderszálakat, mosószék vagy (a kendermunkában használatos) „törőszék" lábaihoz veregették a bugákat, hogy kiperegjen belőlük a következő évi vetésre szánt mag, melyet szelelőrostán gondosan megtisztítottak a magtakarónak attól a pikkelyszerű törmelékétől, amit falum nyelve „múlyá"-nak nevez. Hozzátartozott valaha az Ipoly képéhez az a látvány is, melyet a mederbe vert karók közé fektetett, szalmakötéllel lekötözött, szalmaréteggel borított, kövekkel lenyomatott kenderkévék kínáltak a szemlélőnek. Hét-tíz nap után, ha már megpuhultak s könnyen törtek a szálak, kalákába összeállva öt-hat asszony átmosta a kendercsomókat, megtisztítva őket a „gyülé"-tői, (hordaléktól), iszaptól. A parton gúlákba rakták a kévéket, csurogjon le róluk a nagyja víz; odahaza falak, kerítések mentén szikkadtak tovább. Száradás után „törőszék"-re került a kender. Erős és maszszív munkapad volt ez a négy lábon álló alkalmatosság, amelynek gerendaszerűen vastag lapjába vésővel homorú mélyedést, afféle vályút vájtak a mesterek, hogy jobban feküdjön benne a „törő fá"-vál — e mosósulyokra emlékeztető rövid nyelű, téglalap formájú keményfa deszkával — ütögetett, puhított kender. All a parasztasszony a törőszék mellett, veregeti a ráfektetett kenderköteget, hogy a rostszalagok 324
