Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - II. Faluvilág - 4. Gazda szeme hizlalja a jószágot

ban rá-ráfektette őt az istállóbeli szalmaágyra is. Azon virrasztotta át az éjszakát, figyelve, nem fordult-e meg anyjában a világra készülő kisborjú; főláll-e, hogy szopjék, bárha reszkető térdekkel, az újszülött kiscsikó. Máskor meg, ha a „hátsó ház"ban aludt is, arra riadt föl, hogy dobrokolnak az istállóban a lovak. Valamelyikük elszabadulhatott, bóklász a sötétben, riogatja párját... S ment máris a parasztember, ment ingben-gatyában, álmosan, mégis tiszta fejjel, hogy rendet teremtsen a lovai között. A muszáj parancsa vagy a szeretet hívta életre ezt a törődést? Ez is, az is. Falumban — ahol a XIX. század derekán egyik központját hozta létre a lótenyésztésnek Hont vármegye tekintetes gazdasági vezérkara, fedeztetési állomást alapítva — hagyománya, tapasztalata, szakértelme, szeretete volt a lóval való foglalatosságnak. Lovas gazdának lenni rangot jelentett, de még inkább számtalan előnyt. Egy-egy pár ló szántáskor, betakarításkor gyorsította a munkát; megadta a gazdának a fuvarozás lehetőségét. Jól betanított lovak — bal felől a „nyerges", jobb felől a „rudas" — nekifeszülve a hámnak, könnyedén rántották ki a dágványból a „ganaj"jal megtetézett szekeret, megbirkóztak a határ kaptatóival. Inkább nóniuszt tartottak a gazdák, mint lipicait; az előbbi, lévén szívós és erős fajta, jobban megfelelt a dimbes-dombos faluhatárnak. 1938-ban 252 lovat írt össze a községben a statisztika; ennél több ló a korabeli Ipolysági járás harmincnyolc faluja közül mindössze Deménden számláltatott. Lovas falu volt a ma már ló nélküli Ipolypásztó (amelynek utolsó pár lovát, szimbólumát a régi parasztvilágnak, 1982-ben a szövetkezet telepén egy földbe helyezett, meghibásodott villanykábel árama csapta agyon...), okos és hű segítőtársaikat becsülő, szerető lovas gazdákkal. 117 kancára 2 mént tartott a faluközösség. A szekerek után futkározó, anyjuk mellett fickándozó, virgonc csikók kétéves korukban nőtték ki a kisgyermekkort; s kezdték a gazdák betanítani őket. Vasárnap délutánonként — ekkor kínálkozott idő a csikókkal való foglalatosságra — olykor négy-öt, üresen gördülő kocsi járta le s föl a falu utcáját. Kezes, szóra hajló „öreg ló" mellett ismerkedett a szekérhúzás és a vezényszavak tudományával a betörendő csikó, tanulva a gyeplő játékát, s hogy a „gyi" annyit tesz: indulj; 302