Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - II. Faluvilág - 4. Gazda szeme hizlalja a jószágot

a „hő", hogy állj; a „tüled", hogy jobbra; a „hozzád", hogy balra; a „curikk", hogy hátra. Jó állású, betanított lónak háromezer korona körül mozgott az átlagára. A csikókat a zselizi, ipolyszalkai, ipolysági, kéméndi, bényi vásárokon adták el; no meg persze helyben, hiszen az államfordulat után vásárhely Ipolypásztó is. Növelte a lótartás jelentőségét, hogy a századforduló óta eltelt évtizedekben alaposan megváltozott az igásállat-állomány összetétele. 1895-ös összeírások szerint még tizenkilenc kettes és tizennyolc négyes ökörfogat járta a falu utcáját, határját; a harmincas évekre négy-öt pár maradt belőlük hírmondónak. Csökkent a hizlalásra fogott ökrök száma is: 1911-ben 154-et, 1938-ban már csupán 59-et írt össze a statisztika. Aki továbbra is igavonásra használta e nagy erejű, villás szarvú jószágokat, kétéves korában mondta az állatnak, hogy: „Tanulj, tinó, ökör lesz belőled!" Akárcsak a csikót, a tinót is egy tapasztalt igavonó mellé fogták be, kötött kerekű üres kocsi elé, miközben láncon vezetgették az állatokat. Szoktatás közben egy-két hétig nem ültek föl a kocsira, megvárták, míg az állat betörődik a járomba. Szántáskor a jármot „tézslyá"-val kapcsolták az eketaligához. Hogy milyen volt a tézslya? „Mint egy szekérrúd; elöl a járomba kapcsolva járomszögve, a végin még két lánc, ráakasztva a talyigára." Pattogó ostorral meg vezényszavakkal irányították az ökröket: „cselő" (jobbra), „hajc" (balra), „hóha" (állj), „kerhö" (járomba), „hüjk" (hátra). Az ökörtartás jelentősége a századforduló óta csökkent, a tehéntartásé viszont nőtt. 1911-ben százhuszonhét, 1938-ban pedig már kettő híján kétszáz tenyész- és fejőstehenet írtak össze falumban a statisztikusok. Szívós állatok voltak az Ipolyvölgyi tájfajtához tartozó tehenek: vontatták (kisebb gazdaságokban) a megrakott szekeret, húzták — „tézslyá"-val, mint az ökrök — az ekét, járták a földeket, a határ útjait, s emellett még tejjel is ellátták a családot. Sövénykerítések karóira vagy földbe ásott, ágos-bogas „kécségejá"-va húzva minden udvar képéhez hozzátartoztak a száradni kitett köcsögök. Beléjük került a tej; fölét, ha két-három nap múlva összegyűlt a pince hidegében, külön edényébe szedte le a ház gondos asszonya. Ha úgy kívánta a konyhai szükséglet, a „köpölő"303