Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - X. A gazdasors évtizedei (1850-1918) - 4. "A harctérről hazafelé terhes felhők szállnak…" (1914-1918)

évtizedek óta járt útjára váratlanul lecsapott a villám: a magas politika és hadköteles századunk sistergő mennyköve. Legelsőként apai dédapám udvarába vágott be. A szérűn dolgozott, megelégedéssel nyugtázva munkája eredményét, holnapi létbiztonságának alapját, a járgányos gépből ömlő aranysárga búzát, az „életet"; lehajolt tán éppen, hogy tenyérbe vegyen néhány szemet, amikor a komor-együttérző ábrázattal kivonuló bíró és jegyző kezébe nyomta a falumat is áldozatául kiszemelő világháború első ipolypásztói behívóját. Ezt a második, harmadik, sokadik követte... 1916 nyarán a Sallay-féle, két év híján kerek száz esztendőt szolgáló kisharangot is hadicélokra viszik el; ágyút öntöttek belőle, amely gyilkosan dörög valahol messzi a harctéren, halált jelez és fájdalmat, szülők, nagyszülők, testvérek, elárvult feleségek, magukra hagyott mátkák panaszát. Gyászhíreket kongat a megmaradt nagyharang is; hatalmas sírkőként magasodik a falu fölé a templomtorony, köröz fölötte, és sűrűn, de nagyon sűrűn telepszik reá a baljós gyászmadár: Ipolypászti templom tetejébe szállt egy holló gyászos feketébe. Szárnya alatt, ja-aj, aranyos a tolla, most megyek az első sorozatra. Ipolypászti templom tetejébe szállt egy holló gyászos feketébe. Szárnya alatt csak azt rebe-rebesgeti, szép a babám, el kell felejteni. A pásztói bíró udvarába mind lehullott az akác virága. Felszedné azt sok jó ezer édesanya, ha a fia katona nem volna. De hát katona a fiú, katona a sok szép, derék, életrevaló legény, a lövészárkok poklába vetett, az ágyútölteléknek használt sok-sok élet; dalolhatja mindahány: 247