Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - X. A gazdasors évtizedei (1850-1918) - 4. "A harctérről hazafelé terhes felhők szállnak…" (1914-1918)

Elmegyek, elmegyek, elmegyek, elmegyek, vissza sosem térek. Ennek a falunak, ennek a falunak tájára sem nézek. Sír az édesanyám, a szeretőm gyászol, ellenséges golyó, ellenséges golyó választ el egymástól. Csillagok, csillagok, csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok, ennek a legénynek, ennek a legénynek utat mutassatok. Mutassatok utat ebbe az erdőbe, vagy a boszniai, vagy a boszniai gyászos temetőbe. Hányan szórhatták az átkot a hadköteles világra, amely telhetetlen polipként nyújtogatta ragadozó csápjait Ipolypásztó felé? A háború négy éve alatt falumból száznyolcvan ember járta meg az első háború hadszíntereit. Figyelembe véve a húsz—harminckilenc éves korosztály létszámát, amely falumban a háború kitörése előtti népszámlálás szerint háromszázhat volt, elképesztően sok férfiember életébe avatkozott be századunk első nagy tragédiája. S ha ehhez a számhoz hozzátesszük ugyanennyi apa, anya, testvér, rokon, feleség vagy mátka, s jó néhány elapátlanodott gyermek számát is, akkor kapunk csak igazán képet ama bizonyos — harctérről érkező — terhes felhőről, amely nyomasztóan telepedett rá a néhány évvel korábban még kiegyensúlyozottan, boldogulva élő Ipolypásztó népére. Száznyolcvan parasztember, száznyolcvan rohanj!, János, feküdj!, János, gyilkolj!, János, halj meg!, János hagyta maga mögött az otthont, az ismerős kisvilágot, masírozva Európa frontvonalai felé: Ezt a csárdás kis kalapot az édesanyám vette, mellé rozmaringot a kis angyalom tette. Sír az édesanyám, a szeretőm gyászol, ellenséges golyó választ el egymástól. 248