Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - X. A gazdasors évtizedei (1850-1918) - 3. A boldogulás évtizedei (1890-1914)

huszonhét tehén vonult végig, legelőre jövet-menet az utcán. Tejet adtak és pénzzé tehető borjút. Idősebbek még tudnak mesélni az istállóban alvó, az elleni készülő jószágot féltő gonddal vigyázó parasztemberről, aki a vajúdó tehenet figyelve gondolatban már azt tervezgette, mire is lesz majd jó a növendék üsző ára. A szopós borjúk száma 1911-ben tizenhét, a két éven felüli üszőké nyolc, a két éven aluliaké pedig hetven volt; a húsárak emelkedésének korában együttvéve szép jövedelmet hozhattak ezek is. A bikatartás nem volt jelentős, (mindössze kilenc növendék- és tenyészállat volt a faluban); az ökrök száma viszont annál magasabb: százötvennégy. Az állattartás virágzására egyébként nemcsak a szármok utalnak, hanem az állomány korszerűsítésére tett erőfeszítések is. A jószág egyharmada még a régi, szívós, de kis tej- és húshozamú magyar fajtát, nagyobb része azonban már a pirostarka fajt képviseli. A gazdaközösség állattartó szakértelmére vall végül egy érdekes adalék is. A századelő ipolysági lapja fájlalva írja, hogy a pásztói gazdák nem vettek részt a pozsonyi országos mezőgazdasági kiállításon. A marhafajták kényszerű távolmaradása (száj- és körömfájás miatt) hátrányos helyzetbe hozta Hont megyét, amely megfelelő részvétellel egynél több éremre is eséllyel pályázhatott volna. A századforduló falujának gazdasági képe a termelési módok és eszközök tekintetében ugyanazt a kettősséget mutatja, mint amit a népi s a polgári kultúra együttélése kapcsán korábban említettünk már. Jellegzetes példája ennek a legnagyobb, legfontosabb paraszti munka: a gabonabetakarítás, ősi és „modern" vonások keverednek benne az idő tájt. A múlt felé mutat még, hogy az aratást kézikaszával végzik. Mivel a gabona vetésterülete a XIX. század derekától alaposan megnőtt, a gazdák és családtagjaik egyedül nem is bírnak vele. Segítségül szlovák aratómunkásokat fogadnak fel. ök Hont északibb részéről, Korpona tájáról s a gömöri Pelsőc környékéről érkeztek, Péter-Pál napja körül. A távolságokat legyűrő vonat hozta őket falumba; mindegyik párt, ha csak lehetett, évről évre ugyanahhoz a házhoz. Egy-egy gazda földjének nagyságától függően — egy, két, esetleg három pár részes aratót fogadott föl, biztosítva nekik a szállást, a napi háromszori kosztot s az uzsonnát. Munkájuk bére a kicsépelt 242