Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - X. A gazdasors évtizedei (1850-1918) - 3. A boldogulás évtizedei (1890-1914)

gabona tíz-tizenketted része volt. Húzta hát — a más-más természetföldrajzi adottságú vidékek egymásra utaltságának s a különböző nyelvűséget magától értetődőnek tartó népi együttélés szép példájaként —, húzta hát együtt a kaszát magyar és szlovák arató; vágták a rendet a férfiak, szedték a markot az asszonyok, hajladozva a rekkenő hőségben reggeltől napestig jó két héten át, míg csak lábról kévébe nem kötődött az utolsó szál gabona is. Ha a kévék félkeresztbe kerültek, a szlovák asszonyok hazamentek, vissza hegyeik közé; a férfiak azonban továbbra is a faluban maradtak, segítettek a hordás, asztagba rakás, cséplés, kazalrakás munkájában, amely belenyúlott augusztusba is. Pedig a cséplést már — jeleként a korszerűsödő parasztmunkának — gépekkel végezték. Századunkkal egyidős nagyapám szerint a kilencszázas évek elején falumban is megjelent a járgányos cséplő. Négy ló forgatta, körbe-körbe járva a csuda masinát, amely körül hét ember sürgölődött. Egy etető, aki tömte a gép feneketlen gyomrába a gabonacsomókat, egy kézbe adogató, aki az etetőt szolgálta ki kévékkel, egy szalmahárító, aki a gép alól a kihulló szalmát húzogatta félre, s négy asszony, aki a félrehárított szalmát rostálta, ne maradjon benne szem egy se. A megrostált szalmát az adogatok hosszú nyelű villákkal a kazlazók elé rakták föl; szakértelmük nyomán épült, egyre épült — emlékműveként a kemény nyári munkának — a szérűk paraszt piramisa. Közben a járgányból hulló, mindegyre hulló gabonát a gép mellett garmadába taszították, a napi munka befejeztével pedig, sokszor éjszakába nyúlon, kézi hajtású rostával tisztították, hogy végül is biztos helyre: a kamrában álló deszkarekeszbe, a hambárba kerüljön. Az uradalmakban előbb (a parasztgazdaságokban meg évtizedekkel később) feltűntek már a századfordulón a részes cséplést vállaló, szérűről szérűre vonuló gépészek jóvoltából a lokomobil és gőzcséplőgépek, a „tüzes gépek" is. Nagy, erős, tekintélyes masinák voltak e mai szemmel nézve ormótlan cséplőgépek; morajló-kattogó-duhogó belsejükben rejtélyes erők működtek, hatalmasságukat olykor áldozatszedéssel mutatva föl. Új volt a masina, új az általa okozott tragédia; érthetően ihlette hát balladás dalra a népet: 243