Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - I. Bevezetés egy falutörténetbe - 3. Határjárás

tele friss hajtásokkal, szeretem nézni: sok forgó leveleteken, mely kócos fürtökben a vízig ér, hogy villózik egymásba zöld-fehérszürke fényetek. Ennyi csak, ez a kis színjáték, mit a part vándora tőletek kaphat. Kilométerek múlnak, gyalog, csónakon, s titeket lát csak a szem, horgászok bús sorát, mely nem a halat nézi, csak magát. Nyáron zöld bánat, ősszel halk tüzek, szeretlek, csöndes szomorúfüzek: ti etettétek a nyulaimat, ti adtátok első sípjaimat, s alig pettyezte gólyahír a gazt, barkátok már hozta az új tavaszt. Falum alatt, régi medréből Vámosmikola felé áttelepítve, új útjával ismerkedik már a folyó. Meg fogja ezt szokni, tudom, nemcsak a víz, hanem az ember is. Mint ahogy racionális lényem is kénytelen tudomásul venni: a népgazdasági érdek nem gondolhat az érzelmekkel, az én érzelmeimmel sem. Azt tartja szem előtt, hogy az Ipoly áradásai csupán a Ság—Helemba közti szakaszon évente három-négyezer hektár mezőgazdasági területet öntöttek el, s hogy csak az Ipolyszakállos és Ipolypásztó közötti új, mintegy hét kilométeres folyószakasz majdnem hétszáz hektárnyi földet tesz majd termékenyebbé, öntözhetővé. Értem én ezt a logikát; hogyne érteném. Számomra azonban az új meder most már örökre a hideg-hivatalos Ipoly marad; szemben a régivel, a gyermekkorival, a kedves Ipóval... Hasonló emlékeket, a gyermekkor aranymázával bevontakat, őriz persze tarsolyában mindenki, aki falun nőtt fel. A nosztalgia meg, a városba s értelmiségi létbe vidékről szakadtaké is, legyen bármily általános, bizonyos ponton végül magánügy. Nem is jól érti e sorokat, aki ezt olvassa ki belőlük. Az Ipolyról szólva azt szerettem volna érzékeltetni — s ez a magam élményeiről és érzelmi kötődéseiről szólva biztathatott a leginkább sikerrel —, hogy földközelben élő 21