Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - I. Bevezetés egy falutörténetbe - 3. Határjárás

műveket, Szabó Lőrincéit, a Tücsökzene egyik, Idillek az Ipoly körül alcímet is viselő ciklusából, melyek — bár Balassagyarmat környéke ihlette őket — nem múló érvénnyel vésték az idő kőtábláira az én Ipómat: Korcsolyáztam. Előbb fakorcsolyán, aztán igazin. Még csak tétován mozogtam a befagyott Ipolyon, s féltem a forgóktól: sok helyt bizony vékony volt a jég, süllyedt, recsegett, s visszahajolva szinte röpített, ha rátévedtünk. Ilyen helyeken lyukat kereső, tátogó halak villogtak az áttetsző zöld alatt, de többnyire fenékig mereven állt a dermedt víz, s én kényelmesen kacsáztam ide-oda ... Szárnyamat (a kabátomét) széttártam, kevély vitorlaként, dőljön bele a szél: repülés volt ez is, tükörsima semmiben a repülés mámora, s míg nyeltem a hó csapó pelyheit, a kalandvágy mindig messzebbre vitt. Amikor az Ipoly-part letarolt fáit először megláttam, úgy éreztem: bennem hevernek, kuszán egymásra dőlve, a fák. Ágaikba fogózva, szembefeküdve a sodrással, valaha percekig lebegtem — napozó nagy hal — a vízen. Gyökereik között, a vízmélyi üregekben, kézzel lehetett halászni: pandalásznyi. S ha netán zörrent valami a „magyar oldalon" — nyúl csak? vagy határőr? — merülve nyakig a vízbe, fejet a vízre hajló fűzfalombokba fúrva, ki lehetett várni, míg elül a nesz, múlik a veszély. S most holtan hevernek, egymáson keresztülkasul, a fák. Azok a fák! A látvány megint Szabó Lőrincet juttatja eszembe. Tollrajzok áttetsző finomságára emlékeztető nyári pillanatképét: Ipoly füzei, karcsú, szép füzek, s ti, öregek, roskadtak, görcsösek, 20