A felvidéki magyarság húsz éve 1918-1938 (Budapest. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938)

Politikai küzdelmek

27 Az évszázados vármegyei rendszert a csehszlovák alkotmánytörvények megszüntették és Szlovákiát hat nagymegyére osztották fel, mégpedig úgy, hogy a magyarságnak egyikben se legyen többsége. A nagymegyei, majd az 1927-ben helyükbe lépett tartományi képviselőtestületekben minden politikai kérdés tárgyalását megtiltották. E testületek tagjai egynegyedét, később egyharmadát a prágai kormány nevezte ki és a kinevezéseknél következetesen mellőzte a magyar pártokat. Hasonlóan jártak el a járási képviselőtestületek tagjainak kinevezésénél is. Pozsonyt és Kassát rendezett tanácsú városokká fokozták le, a rendezett tanácsú városokat pedig — Ungvár és Munkács kivételével — nagyközségekké. Míg az úgynevezett történelmi országokban a városok polgármestereit a városi képviselőtestület választotta, addig a felvidéki városok polgármestereit Prága nevezte ki. Magyar embert sohasem állítottak a városok élére. Az államosított jegyzőket vétójoggal ruházták fel a képviselőtestület határozataival szemben. A szlovákiai ügyvédi kamarát is úgy szervezték meg, hogy annak elnökét, egész tisztikarát és választmányát a kormány nevezte ki, míg a történelmi országokban az ügyvédek önmaguk választották meg önkormányzati szerveiket. Ennek a megkülönböztetésnek célja az volt, hogy a magyar ügyvédek ne kerülhessenek be a kamarák tisztikarába és választmányába. A forradalmi nemzetgyűlés alkotta meg a földreformtörvényeket is, amelyek a magyar birtokostól kisajátított föld legnagyobb részét nem a magyar nincsteleneknek, hanem idegen telepeseknek, cseh légionáriusoknak, maradékbirtokosoknak, illetőleg az államnak osztották ki. A földreform végrehajtására hivatott és óriási hatalommal felruházott bizottságot a forradalmi nemzetgyűlés úgy alkotta meg, hogy az csupán csehekből és szlovákokból állott, míg a nemzetiségek, közöttük a magyarok semmiféle képviselettel nem bírtak benne.