A felvidéki magyarság húsz éve 1918-1938 (Budapest. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938)

Szociális viszonyok

108 tások során éppen azokon a vidékeken emelkedett a demokrata-marxista szavazatok aránya a legmagasabbra, 30—35%-ra, ahol a kíméletlenül egyoldalú, magyarellenes földreform megrázkódtatásai hirtelen kényszerítettek nagy magyar tömegeket új életforma és új munkaterület felkutatására, nevezetesen a Csallóközben és Kárpátalja síkságán, valamint az üzemen kívül helyezett bányák és kohók hazájában, a rozsnyói járásban és Losoncon. A földreform a magyar agrártömegek szélesvonalú szegényedését hozta magával. A magyarság kapott ugyan 42.000 holdat, a felosztott nagybirtokok cselédei és zsellérei azonban viszont hontalanná váltak. Akik pedig mégis részesültek közülök a földreformból, elviselhetetlen financiális függésbe kerültek a bankoktól s így a nagybirtokoktól való függést az eladósodottság váltotta fel, amivel kapcsolatban megindult a széles proletárosodás folyamata. A demokratikusnak és igazságosnak hirdetett földreform tehát nem hozott igazságot és sors javulást a magyarság széles néprétegeinek. De mi történt a magyar ipari munkássággal? A háború előtti nemzedékek félreismerték a munkáskérdést és elmulasztották a munkásság megszervezését. Amit a nemzeti társadalom elmulasztott, azt pótolta az idegen szellemen felnövő szociáldemokrácia és szorgalmasan szervezte a munkástömegeket Prága politikai céljainak és érdekeinek kielégítésére, míg a tömegek végre az utolsó években ki nem ábrándultak az erőket szétforgácsoló osztályharcból, hogy az osztályok fölött álló egységes magyar társadalom több erőt biztosító és nagyobb sikerekre jogosító tömbjét segítsenek kialakítani. A fiatalabb felvidéki magyar politikusok logikusnak tartják az elmondottak alapján, hogy a politikának, a társadalmi szervezkedésnek, a kulturális és gazdasági érdekvédelemnek a népi rétegek felé kell irányulnia, ezeknek