Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

ÉSZAKI MAGYAR SZELLEM Valahol lenni kell egy világnak: A viharban világító virágnak, Szagos örömnek szirmával üzent, Hiszek! ( Örök Kolumbus.) Az Üveglegenda elzárkózás a való élettől, beérkezés a teljes költészet világába, vagy mint Fábry mondja a Kor parancsban, «törékeny finom áru a kenyértelenség, a munkanélküliség idején». Ebből az eszményi világból a Legyen világosság valóságköltészete ragadja ki. Riportot ír a bodrogközi kunyhóról, ahova bevette magát a Nyomor (Költői riport a társadalom szívéről), az Ismeretlen Katonáról (Hajtók szemével nézve), a maga űzött népéről (Az Isten játszik) és vádbeszédet tart a fiatalok védelmében, akik kivertjei az életnek és kizárattak a szeretetből, s akikért «valaki felelős» (Vád és védőbeszéd). Ebben a szerepkörben a felelősség költője lesz Mécs, aki legtisztább hivatását az elsikkadók megmentésében látja. Több ez idealizmusnál, hite az Isten által megszentelt kegyeletes életnek, melyből új élet fogan: krisztusi, tehát szenvedésekben megtisztult és emberi, gyengeségekkel teli, Isten kegyelme elé boruló. Mécs tetőpontra ér az így magyarázott emberi hitben. Utján sorban elmaradnak mellőle a véges élet keretei hogy a nagy találkozásnál csak hárman legyenek: Isten, Költő és a Lét, elesettek kegyelmet kérő, jóságot sóvárgó élete. így érkezik el a Fehéren és kéken lírájához. Az örök ünnepek hangja él a Költő szavaiban s a küldetés pátoszát a hívő ember természetimádata cizellálja. (Szél az embert gordonkának nézte.) Az új kötetben újból megleli a valóságos élet problémáit. Kortárs részvétével hajlik a szenvedők fölé. Katekizmusként tartja a tömegek elé hitét (Hajrá. Tempó, Aztán Hová?). Korfordulóhoz ért minden — hirdeti a Költő, — éhes emberek között Krisztus jár, a Kor és az Ember között ott áll az Isten és elvész az, aki most nem hisz, mert a rohanó élet egyetlen megtartó szentsége ez. Mindenütt találkozik az Ürral. Adyt követi a párizsi úton, de benne nem az ősz kegyelme muzsikál. Az Úr kegyelmével vértezett ezen az úton, ahol forró párizsi nyárban meglátja az önmagában elvetélt korszellemet (Egy hulla ment az izzó bulleváron). A költő Isten küldötteként járja a nyomorgók útját (Májusi legenda). Kis helyzetképekben, mint parányi vízcseppben elébetárul az elnyomottak nyomorúsága (Vaskó János és becses családja), kik mind a «Jézus által igért nagy nyarat» várják. Most tisztázza nemzeti szemléletét, mely egyszerű és határozott, mint minden, amiben Mécs hisz. 365