Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

KEMÉNY GÁBO H Én nem vagyok hős s hőst kell végigjátszanom, S én játszadozom, ennyi az egész. (Csak ennyi az egész.) A Vigasztaló a kiforrott humanista költő alkotása. Nincs más célja Mécsnek, csak vigasztalni. Dalokat küldeni valakinek vagy mindenkinek, meglelni azokat, akik megértik (Valakinek, mindenkinek, aki szeret). Az Isten közelsége hatja át lelkét, mely nagyon nehéz, telve van «bús ember­ország» gondjaival (Megváltás után 1925-ben). A költő őszinteségének útján újabb lépést jelent az Ember és árnyéka ihletett lírája. Új színekkel bővül Mécs szemlélete. Különösen egyéni érzései­ből ad többet, mint más köteteiben. így az anyai szeretetről szóló költészet­ben világviszonylatban is előkelő hely illetné meg a Királyfi három bánata szintétikus, örök emberi mélységét. Just Béla úgy látja, hogy az új kötet azért jelent fordulópontot Mécs pályáján, mert a Költő letért misztikus irányba, azaz «gondolatai metafizikai síkban mozognak, vagy a valóságból kiindulva kozmikus látásmódja átívelteti a gondolatot egy képzeleti világba». Ezt a misztikumot nem látjuk ilyen határozott formában megnyilvá­nulni. Mécs képzeletvilága kibővült, hogy új elemeket fogadjon magába, melyek lelki fejlődésével arányosan spirituális természetűek és kötetlenségü­ket legjobban a való világból való kiemelkedésük jellemzi. Mindez azonban még nem jelent misztikumot, a költő formákat romboló eszmei harca ez, mellyel a mindennapok fölé akar emelkedni. A maga eszmei forradalmát a formában is keresztül viszi. A Rabszol­gák énekelnek nehéz veretű sorait felváltja a leegyszerűsített vers, melyben kiváló formaművésznek bizonyul Mécs. Ütemérzékéről és rímtechnikájáról sikerült jellemzést ad Just a Magyar Néplap 1930. évi november 9-i számá­ban: «Gyakran felszabadítja a verssorokat, elmaradnak a rímek is, hogy azután egy következő versszakban az alliterációk zenéje és asszonánsok összecsengése új színt és árnyalatot adjon a versnek». Legjellemzőbb saját­sága az új kötetnek a négyütemű verssorok hosszú lüktetése, mely ezután állandósul a költő lírájában. Szeredai lelki leszűrődést, vallomást tapasztal, Aradi Zsolt a gyermeki költőt látja meg az Ember és árnyéka verseiben. «Ezek a versek — írja — egy, örökké az emberek felé mosolygó gyermekarcot tükröznek, akit Jézus kézenfogott és mutogatja néki a világ vanitásait. Mécs, a nagy gyermek, szent naivitással szemléli az élet dolgait és az eredmény, amit ebből a szem­léletből lekövetkeztet, a Gyermek törhetetlen hite, a megtalálható igazságok reménye. » 364

Next

/
Oldalképek
Tartalom