Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

KEMÉNY GÁBOR megrendült Európájában korszerű tudománnyá, tájak és népek életformáinak tükrévé emelkedik. Ez a rendszertelen grafikon, melynek rohamos ívelése a szociális tudományok kibontakozását jelzi, természeténél fogva sok kívánnivalót hagy maga után. Azok a szaktudományok, melyek ebből a talajból sarjadnak, még napjainkban is gyakran nélkülözik a szükséges tárgyi alapot, szellemi távlatokat. Általános tünet, hogy a modern szociográfusok, demo- és etnográfusok, kivált pedig korunk szellemtörlénészei a sietve gyűjtött és fel nem dolgozott adatok tömegéből nem tudják mindenkor kialakítani azt a helyzetképet, mely egy nemzet, népcsoport vagy táji közösség szociális sorsát és szellemi fejlettségét maradéktalanul jellemzi. A szociális kutatásnak ezen a részterületén ezért hemzseg ma világszerte annyi, máshova tartozó, felkészületlen esztéta és szorgos adatgyűjtő, akik a tények halmazától nem látják a lényeget, fától az erdőt. Nem célunk elöljáróban korunk szociális tudományainak hiányait, az önvédelmi világversenyben leminősiilő közvélemények által elfogadott, vagy egymásnak szögesen ellentmondó kutatások paradoxonjait kimutatni. Tudatában vagyunk annak, hogy a világtudományosságot századokon keresztül jellemző egyöntetűség régen a múlté. Az önmagáért való művészetek múlásával egyidejűleg az öncélú tudományosság is meghódol az irányzatosság koráramlata előtt, melynek szempontjai nem fedik feltétlenül és mindenkor a «science pure» álláspontját. Mivel azonban olyan kérdéssel foglalkozunk, melyről «szakembereink» túlnyomó része sietett végleges megállapodása előtt kimondani az érdektelenség vádját, szükségesnek tartottuk ennek az egyetemes jelenségnek külön kihangsúlyozását. A szociális tudományok háború utáni fejlődése az említettek alapján szervesen hozzátartozik a mai ember érdeklődési köréhez. Korunk embere bármilyen társadalmi osztályhoz, réteghez vagy csoporthoz tartozzék is, tudatosan keresi mindazon tényezők magyarázatát, melyek életét meghatározzák. Módszereken és alapelveken, világnézeteken és termelési rendeken túl a szétforgácsolt emberiség ezirányban meglepően következetes. Az Egyén, mint a közösség atomja és mint Egyéniség egyaránt keresi életének lényegét, harcainak okát, reákényszerített vagy elfogadott életformájának végső magyarázatát. Ez az egyetemesen megnyilatkozó oknyomozó, szociográfikus és szellemtörténeti ösztön előbb azokban a társadalmakban alakult ki, melyeknek egészséges kibontakozását alapvető hiányok, okok vagy ellentétes társadalmi intézkedések gátolták. Később az életképes kisnépeknél tört fel az emberi lét és szellem sorskérdéseinek tudatos kutatása. Még inkább indokolt, hogy fejlődésének újabb fázisában a szociális tudattal rendelkező új emberszemíélet azokban a népcsoportokban vált mértékadóvá, melyek gazdasági vagy 278