Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Vájlok Sándor: A felvidék nemzetiségei és a szellemi közeledés problémája

A FELVIDÉK NEMZETISÉGEI letörjék. Jellegzetes eset történt 1928-ban, amely rávilágít az egész nemzedék lelkiségére. Az egyik liptói kanonok-plébánost, Hlinka barátját a baloldali sajtó hevesen támadta magyar életmódja és gondolkodása miatt. A megtámadott pap a következőkben nyilvánította véleményét: «A multam miatt nem szégyenkezem. Magyarnak lenni annyit jelentett, mint intelligensnek lenni. A szlovák intelligenciának híre sem volt.» (Politika, 1937. 1. sz. 11. 1.) Az öregek nemzedéke magyar iskolába járt, ismerte a magyar szellemiséget, irodalmat, olvasott és írt magyarul. Az iskolázás révén bejutott a magyar társaságba, elsajátította az érintkezési formákat, a komoly értékeket és nyegleségeket. A legtöbb esetben őt is, akárcsak a magyar öregség nagy részéi, rabul ejtette a gentry életmód. Eltanulta a színpadias mulatást, a duhajkodást és a cigányozást, s külsőben, ruházkodásban is alkalmazkodott hozzája. A szlovák irodalom mellett sajátjaként szerette a magyart, ami természetes adottság nála, mert ez a nemzedék nemcsak kétnyelvű, hanem két szellemiségű is. A magyar irodalmat, költőit és íróit eredetiben olvasta, azért olyan kevés aránylag a szlovák fordítás. Az író ugyanis, lia néha-néha fordít is, azt nem azért teszi, hogy a magyar irodalom termékeit a szlovákság felé közvetítse, — erre nem volt szükség — hanem azért, hogy fordítástechnikai képességeit gyakorolja. Nyelvben és szellemben egyaránt ez az öreg réteg lett volna képes arra, hogy a magyar-szlovák viszonyt ápolja és a szlovák közéletben elhullámzott magyarellenes hangulatot, s hamis propagandát mérsékelje, vagy ellensúlyozza. Ennek a feladatnak azonban csak nagyon kis mértékben tudott eleget tenni. A magyar kultúra és irodalom vágányaiból kizökkentve magának is megszakadtak a kapcsolatai a magyar fejlődéssel. Csak a sajtó, a rádió és egy-két magyar könyv fűzte hozzá. Az utcán és nyilvános alkalmakkor — az erős terror miatt — még beszélni sem mert magyarul, nemhogy magyar kapcsolatait nyilvánítani merte volna. Néhányan az öregek közül azonban többször kiállottak a magyarság mellett és sokszor megpróbálkoztak azzal, hogy a cseh-szlovák propaganda ferdeségeit megcáfolják. Különös fordulata a helyzeteknek az, hogy ezek a védők a háború előtt a magyar-ellenes táborban dolgoztak és ha tehették, mellőzték a magyar irodalmat. A ferde dolgok helyes megvilágításáért kiváltképen Klein-Tesnoskalsky Béla dolgozott sokat. Munkájából három ezirányú tanulmánya érdemel említést. Mindhárom a legelőkelőbb szlovák irodalmi lapban, a Slovenské Pohľaďyhan jelent meg. Az elsőben Petőfi Sándort védte meg a soviniszta szlovákság előtt, s elítélte azokat, akik renegátot és szlovákgyűlölőt láttak benne. Bátran oszlatta el azokat a balvéleményeket, amelyek Petőfit a szlovákság legnagyobb ellenségének tüntették fel és ezért elzárkóztak életének és költészetének a megismerése elől. A másodikban Arany János költői értékeire hívta fel a szlovákság figyelmét és ter15