Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Rády Elemér: A felvidéki magyar politika húsz éve

A FELVIDÉKI POLITIKA 20 ÉVE vezette. Kramář, a cseh nacionalisták vezére a szlovákokkal tárgyalt. Hodzsa a németekkel és magyarokkal. Sajnos, a németek taktikai hibát követtek el. Nem tudták kivárni azt az időt, amikor a kormány minden követelésüket teljesíti és aránylag jelentéktelen előnyökért megegyeztek azzal a Hodzsával, aki maga is kijelentette, hogy elkötelező Ígéretet a kormány nevében nem tud tenni. A magyar nemzeti párt ilyen látszatengedményekért nem volt hajlandó a megegyezésre és igyekezett német partnerét is visszatartani a sötétbeugrástól. A meggyőző érvek hiábavalóknak bizonyultak. Amikor nem maradt más hátra, arra kellett hivatkozni, hogy a német párt sem köthet megállapodást a nemzeti párt hozzájárulása nélkül és hogy megnehezítsék a parlamenti klub munkáját, inkább távolmaradtak az összejövetelektől. Amikor Spina, a klub német vezetője látta, hogy a magyarok hajthatatlanok, felbontotta a nemzeti párttal való egyezményt. Szent-Ivány József tovább tárgyalt Hodzsával. Kísérlete azonban eredménytelen maradt: Hodzsa nem tudott és nem akart elkötelező Ígéretet tenni. A felvidéki magyarság politikai aktivizmusának ez a fejezete ezzel le is zárul. A nemzeti párt vezetői látták, hogy az együttműködés lehetetlen és visszavonultak. Sokan voltak, akik ezt a kísérletet félreértették. Most, esztendők távlatából azonban megállapíthatjuk, hogy erre a kísérletre szükség volt. A felvidéki magyarság igazolva látta további politikai gesztióit, mert ekkor bizonyosodott be, hogy Prága nemcsak nem tudja, hanem nem is akarja a nemzetiségi problémákat megoldani. A németség nem tudta keresztülvinni ezt a következetes magatartást. A szlovákságot elkápráztatta az autonómia helyett nyújtott tartományi látszatönkormányzat és szintén támogatta a kormányt. A szlovákság vezetői ekkor megfeledkeztek arról, hogy a pittsburgi szerződés majdnem szövetségi állam széleskörű jogait biztosította számukra és most megelégedtek a tartományi önkormányzattal. Ez lényegében nem volt más, mint egy nagyobb területre kiterjesztett megyei önkormányzat. A cseh közigazgatás előbb a régi vármegyei rendszert szüntette meg és két-három vármegye egyesítésével bevezette a nagy megyéket. Most a nagy megyéket is beszüntették és Csehszlovákiát négy tartományra osztották: Csehországra, Morvaországra, Szlovenszkóra és Kárpátaljára. A szlovenszkói tartomány gyű lésnek a jogköre alig volt nagyobb, mint egy megyei törvényhatóság közgyűléséé. Kárpátaljának az alkotmány-törvényben is biztosított autonómiája is csak a tartományi önkormányzat fokáig valósult meg. Csak 1938 őszén, amikor a viharfellegek már gyülekeztek Csehszlovákia felett, a körülmények kényszerítő hatása alatt adták meg Kárpátaljának és a ruszin népnek azt az autonómiát, amelynek megcsillogtatásával 1918-ban a nagyhatalmakat és magát a ruszin népet is elkápráztatták. 115