Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A Mátra vidéke
sítette a zálogb irtokba n, de minthogy időközben Tari Györgyre rásikeredétt a Mátyás elleni összeesküvésben való részvétel, hűtlenségbe esett; birtoka a koronára szállt s minthogy Mátyásnak megérte, hçgy kegyesí adományával magához láncolja az előbb említett két főurat, örök tulajdonul adta át nekik a siroki várbirtokot. Meddig volt Si rok a Kom po Ithyakkal közös birtok, az az okrr[á~ nyokból nem' tűnik ki. Az Országhok elégítették-e ki a Kompolthyakat^ vagy ők is nóta alá kerülték, nem tudjuk. Çsak az bizonyos, hogy mikor egy XVI. századbeli írat újra 'megemlékezik Sírokról, akkor már egyedül Guthi-birtok és az 1567-ig, vagyis a Gufhi-család utolsó fisarjának, Guthi Kristófnak az említett időben történt elhaltáig. Most Guthi Borbála jussán, ki Török Ferenchez ment nőül, a Török-család lett Sirok birtokosa. De Guthi Borbála és Török 1 Ferenc házassága 'meddő maradt, így már azon gondolkoztak, kiéi is legyen utánuk a vár, miikor 1596-ban, Eger elestével, nagy nemzeti szerencsétlenség szakadt a vidék nyakába, mert ez megrendítette a környéki' apróbb várak biztonságát s azok kapitányai egymásután voltak kénytelenek azokat a portyázó török' hadaknak átengedni. Igy került Sirok is egy ágyúlövés, kardcsapás nélkül a pogány bir^ tokába, ki sietett abban jól elhelyezkedni s regnálni abból csaknem; száz esztendeig. 1687-ben a vérszopó Caraffa tábornok szándékozott ostrom alá venni a várat, de csak' szándékozott, mert mire hadi népével, csatakigyóival, bombavető mozsaraival falai alá érkezett, a töröknek csak a nyomát találta. 91 évi birtoklás után ugyanúgy szelelt el abból, mint 1596-ban Helmeczi János és Kátaii Benedek uram. A töröknek Hevesmegye területéről v^ló kitakarod'ása után, mintha végkép elfeledkeztek volna Sirokróf. Egy darabig ugyan még a környéken sok bajt okozó vallon őrség lakta, de nemsokára bevonták ezt is és egy magával tehetetlen várnagyot, Szerednyi Balázst, rrnellette! pedig néhány elöregedett cselédet hagytak a vár őrizetére. Ezek tatairozgatták aztán pár évig, mígnem' egymásután szálldostak 1 a kápolna sírboltjába s hogy lassankint elfogyott az őrség, azonképpen elkopott! a? őrizni való is. Az utolsó őrt, Fancsikai Andrást, egy a várat is felgyújtó Ítéletidő után, a falubeliek hantolták el és nem sok idő múlva megkezdték 1 nemcsak a tűztől megkímélt várbeli felszerelés, hainem az ab I a k - a j tó bé I le te k, faragott kövek, kandállópárkányok, kályhacsempék, vasrácsok, zárak, ajtósarkok és minden elmozdítható várrész széthordását is. Pár évtized múlva, rá sem lehetett ismerni áz egykor csinos várra, melyből csak azok a csupasz, szerteomló falrészek maradtak, melyeket már szétcsákányozni sem tartottak érdemesnek. A romoktól keletre, érdekes kőbálványok: az Apáca, Barát és Törökasztal inevü sziklaalakulatok vonják magukra a vándor érdeklődését. Vonhatják is, mert a titáni kőkolosszusok méltó csodái a természeti erők hatalmának. Mint említettük, a várhegy és környéke riolittufából s abba ágyazott keményebb piroxén-andezit görgetegekből, földpát kristályokból, biotitból és kvarcrögökből áll. Évezredek mállasztó hatására, ebből a különböző keménységű konglomerát anyagból' az Idő lefaragta a puhább részeket s így állottak elő a környék népe által elátkozott és kővé merevedett emberieknek tartott sziklaalakok, — 328 — 10
